általában kétszer csíp

40.

Az evés a thaiok egyik központi témája. A mi volt reggelire vagy ebédre a legtöbb szituációban előhúzható kezdőmondat. A válasz sokszor ugyanaz: rizs, ami olyannyira életük része, hogy a nyelvben az enni és a rizst enni kifejezések megegyeznek. A helyiek előszeretettel fogyasztják azt, már a nap korai óráiban is. A gyors kávéhoz, lekváros pirítóshoz vagy a szendvicshez szokott gyomornak persze furcsa látvány a rizses savanyú-csípős hal vagy a reggeli harminc fokban is erősen gőzölgő, fűszeres tésztaleves, amit a helyiek munka vagy iskola előtt kanalaznak befelé.

A Himalája kislábujjától, a központi dzsungeleken keresztül, az Indiai-óceán szigetvilágáig nyúló országban több mint negyven különféle népcsoport él. Ebben az olvasztótégelyben alakult ki a világ egyik legváltozatosabb, megannyi alapanyagot és elkészítési módot felsorakoztató étkezési kultúrája. A thai konyha négy fő meghatározó régióból szövődik össze. Ezek a chili szószáról ismert északi, a laoszi és kambodzsai hatást tükröző észak-keleti, a központi és az ördögien csípős, maláj jegyeket is hordozó déli. A főzéskultúra négy alap ízre, a csípősre, a savanyúra, a sósra és az édesre épül, az legtöbb fogás ezen összetevők egyensúlyára törekszik. Az ételek túlnyomó részben friss alapanyagokból és friss fűszerekből készülnek, általában pillanatok alatt. A következő alapelemek a legtöbb kifőzdében, és nagy részük az utcai árusok kiskocsiján is megtalálható: citromfű, kaffir lime levele, tamarind, fokhagyma, lime, gyömbér, kókusztej, halszósz, szójaszósz és természetesen a különböző chili paprikák.

Melyek egészen a 17. századig ismeretlenek volt a régióban, de megjelenésük után gyorsan elterjedtek. Thaiföldön használják frissen, savanyítva és szárítva is, attól függően milyen ételt ízesítenek vele. Lehet zöld vagy piros, de mindkettő ugyanúgy csíp. Legveszélyesebb a hüvelykujj-körménél nem sokkal nagyobb, zöld, szó szerinti fordításban egér-kakát jelentő változat. Az első harapás meglep, de a következő néhány újabb falat közben még nem önti el a tűz az ember száját. Csak azért, hogy hirtelen robbanjon be és lángba borítson mindent. Mintha egy forró kályhacsövet nyomnának a szánk köré. Ilyenkor kezdődik aztán az öngyilkosságnak tűnő étel-belapátolás. Először reménykedünk benne, folyamatosan törölgetve gyöngyöző homlokunkat, hogy elmúlik, aztán egyre jobban ráérzünk az ízére. És elkezdődik a vad se veled se nélküled orgia.

Azon kívül, hogy szeretik, számos praktikus oka is van a chili széleskörű elterjedésének. Kiemeli az étel többi karakterét, a kínai medicina szerint erősíti az immunrendszert, távol tartja a betegségeket valamint jó hatással van a szívre és a keringésre. Persze a legtöbben megszokásból eszik. És imádják. Láttam olyan csípős-tészta reklámot a tévében, ahol azt ajánlják, igyunk mellé kólát, mert az még jobban kihozza a termék erejét. Az iskolai ebédlőben egyesek addig pakolják a durvára őrölt paprikát a semleges színű sűrű tésztalevesbe, míg az vérvörösre vált.

A fent említetteken kívül az erős fűszerezés miatt a korán reggel kisült hal vagy hús, trópusi országról lévén szó, szabad levegőn és melegben is egész sokáig, akár egészen estig is eláll. Ráadásul, ha délutánra kicsit megcsiccsent a hús a piacon, a chiliben lévő enzimek elpusztítják a hasmenést vagy egyéb kellemetlen mellékhatásokat okozó baktériumokat. Azaz újra értelmet nyer a régi mondás: nincs büdös hús, csak kevés chili.

Egy thai konyhából egytálételek, sűrű levesek, sült tészták vagy rizs és sok feltét kerülnek ki. Ilyen esetben általános szokás, hogy a vendégek számánál több fogás kerüljön az asztalra: zöld currys csirke, bazsalikomos disznó, csípős hal, tojássaláták, a tenger gyümölcsei, és írhatnám az oldal aljáig. Mindenki szed a tányérjára a hatalmas rizses fazékból, majd több feltétből is merít rá egyszerre. Itt kezdődik a soha meg nem unható kulináris lapátolás. Egy kanállal a csípősből, kettővel a savanykásból, egy darabka polip és kezdődik elölről a kör, egészen addig, míg el nem fogy a rizs. Ahogy a legtöbb dolog errefelé az evés is társaságban zajlik. Mert így másokkal is meg tudjuk osztani az élvezeteket.

A thaiok hagyományosan kézzel ettek, majd a nyugatosodás jegyében, valamikor a 19 század második felében vezették be a villát és a kanalat. Ennek a története a következő: a király testvére, miután végignézett egy amerikai által tartott étkezési-etikett bemutatót, a nagy halom csillogó evőeszközből csak a kanalat választotta ki és használta az asztalánál. Talán csak azokat találta praktikusnak, hiszen a legtöbb thai étel felszeletelve érkezik elénk. Így késre nincs is szükség. Ha mégis vágni kell valamit, ott a kanál. Az étkezés menete jobb kezesek esetében a következő: A kanál a jobban, a villa a balban, majd ez utóbbival az ételt a kanálra halmozzuk. Az pedig mehet befele. Praktikus és nagyon könnyű hozzászokni. Amire figyelni kell: villát a szájba venni itt illetlenség, oda csak a kanál juthat be. A pálcika a tartalmas tészta-levesek vagy kínai eredetű ételek fogyasztásakor kerül elő.

Vannak olyan ételek, amik minimális fűszerezéssel készülnek és a fogást a vendég saját kedve szerint ízesíti. A legtöbb asztalon megtalálható a tört chili, a cukor, a halszósz és a karikára vágott ecetes paprika négyese, amiből mindenki maga merhet. A bangkokiak közismerten édesszájúak, így a nagy kanál paprika mellé még két kiskanál cukrot is hintenek az ételre.

A thai emberek nem csak enni, de ételről beszélgetni is nagyon szeretnek. Az ettél ma már (rizst) mondat thai eredetijének második jelentése köszönés: Hogy vagy, mi a helyzet? Az ételek és az étkezés egy mindenki által szenvedélyen űzött sport. Nincs időhöz kötve, éjjel nappal hódolhatunk neki, mert általában száz lépésnél többet nem is kell megtenni két árus között. Éttermek, kifőzdék, piacok vannak mindenhol, de még ha egy helyben állunk, akkor is előbb-utóbb elgurul mellettünk egy házilag komplett konyhává átalakított kordé vagy motorbicikli.