23.

Szombat délben már hatalmas tömeg örvénylik körbe-körbe a világ talán legnagyobb piacán. Több mint 15.000 stand zsúfolódott össze ezen a tizenkét hektáros területen, ahol szabadtéren és fedett, labirintusszerű keskeny utcákon folyik az árucsere. A hétvégente nyitva tartó mega-piacon napi 200 ezer látogató fordul meg, hogy a napokig sorolható kínálat között válogasson. Ha egy árusra csak öt másodpercet szentelnénk, akkor is majd 21 órába tellene mindent végignézni. Természetesen képtelenség az egészet egyszerre befogadni, inkább csak benyomásokat szerezhetünk és sokszor vissza kell térni ahhoz, hogy az ember valamelyest átlássa a rendszert. Mert a hely elsőre olyan, mint egy önmagába visszaforduló pláza labirintus, ahol ugyan nincsenek trükkös ajtók, de csak négy kijárata van és mindenki szembe jön. A legjobb recept az eltévedés. És már az elején érdemes eldönteni, hogy a tömeggel sodródva fogunk nézelődni, vagy a térképet bámulva szitkozódni.

Természetesen van rendszer a látszólagos káoszban. Széles út fut körbe a területen, ami belső és külső régiókra osztja a piacot. A belső fedett részt számokkal jelzett, pókhálóhoz vagy malom-táblához hasonlatos, sikátorszerű utcák szabdalják. Ide néznek a kis boltok ezrei. Itt lehet tolongani, furakodni, dugóba kerülni, majd menekülni. A sorrend attól függ, mekkora bennünk a vásárlókedv.

Az ötvenes évek egyik miniszterelnöke minden településre álmodott egy bolhapiacot, ekkor hozták létre ennek elődjét is. Több költözés után végül 1982-ben került a mostani helyére. Nevét is ekkor kapta a mellette elterülő Chatuchak parkról. Aztán 1995-ben tetővel fedték be az addig esőnek és napsütésnek kitett boltok kötött húzódó utcácskákat, így nyerte le mostani formáját a hely.

A piacot 27 részre osztották, ami azonban nem áru-előforduláson alapszik. Egy szekcióban több terméktípus is megtalálható, míg egyes dolgok több szekcióra is kiterjednek. Azaz a blokkokat színes foltokkal jelölő térképet vizslatva nem biztos, hogy megtaláljuk, amit éppen keresünk. Lépjünk ki a dobozból és feledkezzünk meg a szabályokról. Ha az ember megy, amerre valami érdekeset lát, hall, vagy érez, csodákra lelhet. És ha megtetszik valami, azt egyből meg is kell venni, mert nincs rá biztosíték, hogy más is kínálja ugyanazt. Ha egyáltalán van akkora szerencsénk, hogy másodszorra is visszatalálunk az adott üzlethez.

Minden, amit csak el tudunk képzelni, beszerezhető itt. Köztük sok olyannal, aminek létezéséről eddig fogalmunk sem volt: életnagyságú porcelán kutya, antik komód, használt Levi’s farmernadrág, méteres piton vagy katonai alsónadrág. Ha valaki mégis szeretné kategóriákba erőszakolni a kínálatot, akkor a következő csoportosítás állhat legközelebb a valósághoz: ruházat és kiegészítők, kézműves termékek, kerámiák, bútorok és lakberendezési cikkek, ételek és italok, növények és kertészeti eszközök, műalkotások, kisállatok és azok kiegészítői, könyvek, antikvitások és gyűjteni valók, használt ruhák, és a titokzatos, sehova nem besorolható maradék. Mintha egy tízemeletes plázát butikokra kaptak volna szét, amiket aztán olcsó bádogtető alá zsúfoltak. Tényleg mindent árulnak. A levetett cipőtől a kétrészes kutyaruhán át a vetőmagig. Az ember itt addig vásárolhat, míg össze nem esik.

A piac nem csak a thaiok körében népszerű, a legutóbbi felmérések szerint már minden negyedik látogató külföldi. S habár egyre többen érkeznek a kínálatot még mindig jellemzően a helyi kereslet határozza meg. Míg a turistáknak ez csak alkalom a belemerülésre, addig a bangkokiak egy része itt szerzi be a mindennapi élethez szükséges dolgokat. Válogatni természetesen óvatosan kell, mert az ár és a minőség sokszor nem járnak együtt. Mivel azonban a papírlapokon feltüntetett összeg sokszor csupán tájékoztató jellegű, csak kitartásunkon és alkukészségünkön múlik, miért mennyit vesznek ki a tárcánkból. Sok esetben jól jön, ha az ember érti a thai számokat, mert így a kereskedők gyors szóváltásából kiszűrhetjük mennyit is akarnak rátenni az eredeti árra. Ráadásul nagyobb esélyünk van előnyös üzlet kötésére, ha a helyiek nyelvén, mosolyogva közöljük a számunkra ideális összeget.

Öt óránál többet soha nem tudtunk eltölteni a területen. Az elsőt kitöltötte a felfedezés izgalma. Mi változott, mi érkezett. A második és a harmadik a válogatásé és az eltévedésé volt. A negyedik az evésé: a szokásos kifőzdék a szokásosan lehengerlő kínálattal. Az ötödik órát pedig már talán ki sem bírtuk volna, ha közvetlenül a forró curry után még le nem tolunk egy csokimasszába mártott és apróra vágott mogyoródarabkákban megforgatott jeges banánt. Ez még pont annyi energiát adott, hogy harminc perc alatt megtaláljuk a kijáratot.