megérkezés Ilulissatba

július 9.

Sokáig vacakoltam a pakolással, a fizika törvényeit megcáfolva próbáltam eltüntetni a túlsúlyt: pakoltam rendesen a kézipoggyásznak szánt kis zsákba, de jutott bőven a nagyba is. Plusz ott volt a vastag, mindentől védő málhazsák, az is legalább két kiló, mégsem akartam itt hagyni, jó lesz az még. Bármit raktározni benne, vagy belekucorodni, ha túl hideg van. Lesz ami lesz, döntsön a reptéri mérleg, gondoltam. S túl sok időm nem is jutott a fontolgatásra. Hétkor már kint voltunk, toporogtunk a csomagfeladásnál. Nagy zsákom verte a 25 kilót, a kötelezően mosolygó kisasszony a szemöldökét vonogatta. Mivel azonban csoportosan csekkoltunk be, az összsúly számított, ami szerencsére nem lépte túl a megengedettet értéket.

Kangerlussuaq - Grönland nemzetközi reptere
Kangerlussuaq – Grönland nemzetközi reptere

Az Air Greenland nagy, piros gépe szinte tele volt, nézegettem sz arcokat, ki utazik oda túristaként, ki megy haza, ki az eszkimó és ki lehet dán. Az út 4 óra 40 perc, azonban az időeltolódas miatt csupán 40 percet mozdultak a mutatók. Átrepültünk Dél-Norvégia, Izland és a grönlandi jégpáncél fölött, majd landoltunk a világ legnagyobb szigetének délnyugati szegletében található nemzetközi reptéren. Kangerlussuaq – első hallás után még megjegyezhetetlen ez a név, de felkészít a többi földrajzi névvel való találkozásra.

a reptér nem tartozik a forgalmasak közé
a reptér nem tartozik a forgalmasak közé

Nem sokkal a sarkkör fölött a klíma frissítően hűvös, jól jön a bekészített pullóver és a meleg kabát is. A reptérről szabad a kijárás, másfél óra várakozás alatt könnyedén felfedezhető a pár színes ház és a bolt kínálata. Kopár pusztaság veszi körbe az utcák mentén és a reptér közelében elszórt épületeket. Itt-ott egy kutya vagy ember kóborol a környező dombokra ülő párában. A szúnyogok is megjelentek, az új géppel érkező friss vér szagára. Ideig-óráig a település lélekszáma megtriplázódott.

ahol a sziget és a tenger találkozik
ahol a sziget és a tenger találkozik

Kis csavaros gép vitt tovább, úgy szálltunk fel, mint a darumadár, meredeken bele a felhőkbe. Útban Ilulissat fele leszálltunk egy kis szigeten, ahol az utasok fele lecserélődött. Többségük helyi, mivel itt nem kötik össze utak a nagyobb településeket, a grönlandiak csak hajóval vagy repülővel közlekedhetnek. Ha sietnek. Minden másra ott a kutyaszán: az év háromnegyedében, amikor a part menti területeket is hó borítja. Mielőtt megérkeznénk az ország harmadik legnépesebb településére, az alig ötezres Ilulissatba, ereszkedés közben átrepülünk a jégfjord fölött, melyből kilökődve háztömbnyi darabok kezdik meg vándorútjukat dél, délnyugati irányba.

az Ilulissat jégfjord egy darabkája a levegőből
az Ilulissat jégfjord egy darabkája a levegőből

Itt is párás hideg ülte meg a vidéket. Taxi vitt be a központba, a helyi kontakt utazásszervező által megadott címre, azonban az irodaként működő zöld házikó üres. Az ajtó zárva, a lépcsőhöz bicikli támasztva, ami bíztató jel. Pár telefon után elő is kerül Tom, az alig húsz éves dán srác és elvitt a szállásra, aztán a város határában fekvő kempingbe. A csoport egyikfele faházban, míg mi hárman itt fogunk lakni.

kempingünk a város szélén
kempingünk a város szélén

A vastag felhőréteg megszórta fényben feldobtuk a sátrakat, majd a szánhúzó kutyacsaládok házaival övezett úton besétáltunk a városba: kellett térkép és a gázfőzőhöz palack. A központ nem több egy útkereszteződésnél: tourist office, ajándékbolt, sportbolt, kocsma-sörfőző kombó és a hentes. Ahol a tenger élővilága kerül a pultokra: halak, rákok, fóka és néhanapján bálna. Később kisétálltunk a sátrakon túl fekvő jégfjordhoz. Pallókból ácsolt út vezet a régi helikopterleszállótól, jobbról-balról az apróvirágos felpuposodott permafrost. Az idő borongós, a jég hideget sugároz, mégis különleges élmény az épülettömbnyi, egymásra tórlódott jég látványa. Csak ültem a dombtetőre ácsolt fa asztalon és magába szippantott a látvány. A szél lengedezett, kisebb madarak egyensúlyoznak benne. Iszonyú lassan, de folyamatosan alakult a kép: jégtömbök koccantak, a háttérből bekúszó felhők pedig lassan elnyelt mindent.

jégfjord a dombokon túl
jégfjord a dombokon túl

Este a szomszédunkba költöző dán cserkészcsapat egyik vezetője figyelmeztet: a sátorban nem szabad kaját hagyni, mert a környék elszabadult kutyái gyorsan feltűnnek. Akár szét is szabhatják a vásznat, hogy a feltételezett finomságokhoz férjenek. Ideje volt aludni, de a nap nem akart lenyugodni. A felhőkön átderengve érezhetően a horizont fölött úszott. Hanyat dőltem, s mint délutáni alváskor megpróbáltam kizárni a zavró körülményeket. Az időeltolódás és a fáradtság együttesen végül sikeresen elnyomtak: győzött az alvás.

———

Grönland a Dán Királyság autonóm területe. Az itt élőket 2009 óta népként, nyelvüket hivatalos nyelvként ismerik el. Habár földrajzilag Észak-Amerikához tartoznak, a dán kötődés okán politikailag európai állampolgároknak minősülnek.