július 9.

Sokáig vacakoltam a pakolással, a fizika törvényeit megcáfolva próbáltam eltüntetni a túlsúlyt: pakoltam rendesen a kézipoggyásznak szánt kis zsákba, de jutott bőven a nagyba is. Plusz ott volt a vastag, mindentől védő málhazsák, az is legalább két kiló, mégsem akartam itt hagyni, jó lesz az még. Bármit raktározni benne, vagy belekucorodni, ha túl hideg van. Lesz ami lesz, döntsön a reptéri mérleg, gondoltam. S túl sok időm nem is jutott a fontolgatásra. Hétkor már kint voltunk, toporogtunk a csomagfeladásnál. Nagy zsákom verte a 25 kilót, a kötelezően mosolygó kisasszony a szemöldökét vonogatta. Mivel azonban csoportosan csekkoltunk be, az összsúly számított, ami szerencsére nem lépte túl a megengedettet értéket.

Az Air Greenland nagy, piros gépe szinte tele volt, nézegettem sz arcokat, ki utazik oda túristaként, ki megy haza, ki az eszkimó és ki lehet dán. Az út 4 óra 40 perc, azonban az időeltolódas miatt csupán 40 percet mozdultak a mutatók. Átrepültünk Dél-Norvégia, Izland és a grönlandi jégpáncél fölött, majd landoltunk a világ legnagyobb szigetének délnyugati szegletében található nemzetközi reptéren. Kangerlussuaq – első hallás után még megjegyezhetetlen ez a név, de felkészít a többi földrajzi névvel való találkozásra.

Nem sokkal a sarkkör fölött a klíma frissítően hűvös, jól jön a bekészített pullóver és a meleg kabát is. A reptérről szabad a kijárás, másfél óra várakozás alatt könnyedén felfedezhető a pár színes ház és a bolt kínálata. Kopár pusztaság veszi körbe az utcák mentén és a reptér közelében elszórt épületeket. Itt-ott egy kutya vagy ember kóborol a környező dombokra ülő párában. A szúnyogok is megjelentek, az új géppel érkező friss vér szagára. Ideig-óráig a település lélekszáma megtriplázódott.

Kis csavaros gép vitt tovább, úgy szálltunk fel, mint a darumadár, meredeken bele a felhőkbe. Útban Ilulissat fele leszálltunk egy kis szigeten, ahol az utasok fele lecserélődött. Többségük helyi, mivel itt nem kötik össze utak a nagyobb településeket, a grönlandiak csak hajóval vagy repülővel közlekedhetnek. Ha sietnek. Minden másra ott a kutyaszán: az év háromnegyedében, amikor a part menti területeket is hó borítja. Mielőtt megérkeznénk az ország harmadik legnépesebb településére, az alig ötezres Ilulissatba, ereszkedés közben átrepülünk a jégfjord fölött, melyből kilökődve háztömbnyi darabok kezdik meg vándorútjukat dél, délnyugati irányba.

Itt is párás hideg ülte meg a vidéket. Taxi vitt be a központba, a helyi kontakt utazásszervező által megadott címre, azonban az irodaként működő zöld házikó üres. Az ajtó zárva, a lépcsőhöz bicikli támasztva, ami bíztató jel. Pár telefon után elő is kerül Tom, az alig húsz éves dán srác és elvitt a szállásra, aztán a város határában fekvő kempingbe. A csoport egyikfele faházban, míg mi hárman itt fogunk lakni.

A vastag felhőréteg megszórta fényben feldobtuk a sátrakat, majd a szánhúzó kutyacsaládok házaival övezett úton besétáltunk a városba: kellett térkép és a gázfőzőhöz palack. A központ nem több egy útkereszteződésnél: tourist office, ajándékbolt, sportbolt, kocsma-sörfőző kombó és a hentes. Ahol a tenger élővilága kerül a pultokra: halak, rákok, fóka és néhanapján bálna. Később kisétálltunk a sátrakon túl fekvő jégfjordhoz. Pallókból ácsolt út vezet a régi helikopterleszállótól, jobbról-balról az apróvirágos felpuposodott permafrost. Az idő borongós, a jég hideget sugároz, mégis különleges élmény az épülettömbnyi, egymásra tórlódott jég látványa. Csak ültem a dombtetőre ácsolt fa asztalon és magába szippantott a látvány. A szél lengedezett, kisebb madarak egyensúlyoznak benne. Iszonyú lassan, de folyamatosan alakult a kép: jégtömbök koccantak, a háttérből bekúszó felhők pedig lassan elnyelt mindent.

Este a szomszédunkba költöző dán cserkészcsapat egyik vezetője figyelmeztet: a sátorban nem szabad kaját hagyni, mert a környék elszabadult kutyái gyorsan feltűnnek. Akár szét is szabhatják a vásznat, hogy a feltételezett finomságokhoz férjenek. Ideje volt aludni, de a nap nem akart lenyugodni. A felhőkön átderengve érezhetően a horizont fölött úszott. Hanyat dőltem, s mint délutáni alváskor megpróbáltam kizárni a zavró körülményeket. Az időeltolódás és a fáradtság együttesen végül sikeresen elnyomtak: győzött az alvás.

———

Grönland a Dán Királyság autonóm területe. Az itt élőket 2009 óta népként, nyelvüket hivatalos nyelvként ismerik el. Habár földrajzilag Észak-Amerikához tartoznak, a dán kötődés okán politikailag európai állampolgároknak minősülnek.