vasúttal délre

A délutánból megmaradt pár ótát a szállás előterében töltöttük, az eső is újra nekikezdett, jobbnak láttuk nem elázni céltalan sétálgatás közben. Végül 6-ra kértünk egy taxit, ami 10 perc alatt kint volt velünk a vasútállomason. Két váró volt, egy szimpla, árusokkal, fémvázas széksorokkal és egy a külföldieknek, hatalmas faragott székekkel. A terem végében pult, vízzel, italokkal, üdítővel, sörrel és csomagolt édességgel, az asztalokon banán. Ahogy beléptünk egy ember kérte a jegyünket, megnézte, bólintott, hogy jó helyen vagyunk, aztán a pult felé mutatott, hogy nyugodtan szolgáljuk ki magunkat. Volt mindenünk, készültünk, egyébként is éreztem, hogy ez csapda lesz. Az volt, amikor a végén elvettünk 3 banánt, jött mosolyogva emberünk, egy 10 ezrest lobogtatva, hogy egy olyant adjunk már neki cserébe a gyümölcsért.

_mg_3384
megkezdődik a beszállás

Habár csak 19:30-ra volt kiírva az indulás, 45 perccel korábban intettek: be lehet szállni. A fülke kicsi, de miénk az alsó két ágy, meg hirtelen telipakoltuk az ablak előtti asztalt is. Nagyzsák az egyik ágy alá, babakocsi a másik alá, s máris több a hely. A központi hangszórókból helyi zene szólt, talán indulók vagy földet művelő, vasat hevitő munkásokról szóló naív dalok, azonban mire elkezdett volna zavarni, megszoktuk. Időközben megérkezett 2 utastársunk is, akik csak bejöttek, ledobták a cipőt, felléptek a felső ágyra és magukra húzták a takarót. Enyhe alkoholszaguk volt, talán sejtették, hogy ezt az utat csak így fogják kibírni. Vagy már rutinos utazók és csak az esti altatójukat vették be.

_mg_3398
a vonat még nem indult el, de mi már eszünk

Az utazás során aludtunk már repülőn, aztán hotelben, aludtunk hajón és most vonaton is fogunk. Eddig ez tűnt a legtöbb kihívást tartogatónak: mert hosszában jó az ágy, de széltében lehetett volna még vagy fél méterrel szélesebb. Főleg úgy, hogy Sári kitalálta, most ő is Móni mellett alszik. Egy órával az indulás után végigvonult a vacsora-szerelvény a folyosón. Az első ember húst árult meg tésztát, a második rizses nyálkalevest, a harmadik vízzel felöthető szaraztésztát, az utolsó meg édességet, üdítőt, sört. Túl éhesek nem voltunk, maradt a dobozos tészta, amit saját gyümölccsel egészítettünk ki.

_mg_3405
maximálisan kihasználjuk a rendelkezásre álló helyet

A gyerekek álmosak voltak, nagyban hozzájárult ehhez a kerekek ütemes zakatolása a fényes síneken. Móni az ágy szélén, lapjával, a korlát szerepét betöltve, fejénél Vinci, lábánál Sári. Hajnali fél négyig ment ez a formáció, addig bírta hősiesen, aztán én másztam Sári mellé, ő meg a kisfiúval a másik helyre. Ez sem volt ideális, de a föld túl koszos volt, oda inkább senki. Végülis csak hatig kellett kibírni, akkor kezdett járkálni a kávés és addigra gondolta úgy Vincike: kialudtam magam.