Búvár Sári

Habár itt a közelben a tenger, az év ezen szakában olyan erősek a hullámok, hogy nem ajánlott és talán nem is akkora élvezet fürödni benne. Pont ezért választottunk olyan szállást, ahol van medence, így a gyerekek akkor is tudnak majd pancsolni, ha esik, ha fúj. És mekkora ötlet volt: még tíz perce sem voltunk a szobában, Sárin már rajta a fürdőruha és alig várta, hogy csobbanjunk. A víz elég hűvös, de őt ez egy cseppet sem zavarta. Úszógumiba bele és már úszott is, nem igazán zavarta, hogy 3 méter után már nem ért le a lába. Nagyon bátor kislány. Akkor csodálkoztunk el igazán, amikor kérte, adjuk fel rá a rózsaszín úszószemüveget, mert le szeretne bukni a víz alá.

img_0915b
épp a medence oldalát toljuk odébb

Az elmúlt évben erről hallani sem akart, a hajmosástól is félt, mint a tűztől, mert belemegy a víz a szemébe. Az enyhülés pár hónapja kezdődött, mióta újra úszni jár, de ott is inkább csak az arcát engedte bevizezni, lebukni csak nagyon-nagyon kivételes esetben. Most meg ő kérte. Nem egyszer, s nem kétszer. Fel és le, a végén még köveket is hozott fel az első lépcsőfokról. Annyira örült, annyira kiabált, hogy szinte összeszaladt a hotel egész személyzete. Akik aztán fülig érő szájjal nézték nemcsak a kislányt, hanem Vinyóka produkcióját is, aki kezével és lábával csapkodva igyekezett előrehaladni, miközben mosolygott és hangosan kurjongatott. A cukiságmérő majd kivitte a négy emeletes hotel tetejét.