Epilógus

Harminc nap hosszú idő. Voltak jobbak és nehezebbek. De egyiket sem cserélném el semmiért. És milyen volt összességében? Nagyon jól éreztük magunkat.

Újra az iskolában

Amikor erre járunk, mindig beugrunk, hogy megnézzük mennyit is fejlődtek a diákjaink, hogy vannak a kollégák és persze hogy megmutassuk mennyit nyőtt Sári. Aki három éve ilyenkor már volt akkora Móni pocakjában, hogy a gyerekek is emlékezzenek rá.

Bangkok – az utazás vége

Négy éjszaka és három egész nap a thai fővárosban. Főleg evéssel és vásárlással telt az idő. Végre, papaya saláta, ragadós rizs és darabolt gyümölcsöt kínáló mozgó árusok lépten-nyomon. Volt pár tervünk, de mivel utazni már csak a városon belül kellett, így nem kötött minket különösebben az idő.

Buli vagy veszélyes

Az utazás közepén arra jöttünk rá, hogy ha a világot két értelmezhető részre osztjuk, akkor sokkal könnyebb Sárinak elmagyarázni bizonyos dolgokat. Így kerültek egyes tevékenységek a buli, mások a veszélyes kategóriába.

Séta a mangrovéban

Mindig csak előre és a lábad elé. Kétoldalt a mocsár, pár méterrel alattunk. Korlát nuku, így Sárit a hátamon vittem. Aztán jött a nagy függőhíd, ami annyival volt izgalmasabb az eddigieknél, hogy három különböző irányban is mozgott. Egyszerre. És a korláttal itt is fukarul bántak.

Napi kétszer a parton

Már az első fürdőzés alkalmával elhatároztuk: maradunk. Ahogy a lemenő nap színesre festette a vizet, volt annyira giccses látvány, hogy még kétszer megnézzük. Szóltunk Howardnak, a faház szabad, így semmi akadálya nem volt a dolognak. Különösebb terv nem született.

Maradunk

Egy éjszakára foglaltunk szállást, aminek a kulcsát (és a pontos címét is) a part mellett álló TipTop étteremben lehetett átvenni. Howard, egy ide települt angol irányítja ezt is, azt is. Meg ki tudja még mit csinál. Három ember helyett dolgozik: vendégeket vesz föl a közeli város repterén, fuvaroz, bevásárol, levelekre válaszol és este felszolgál az étteremben.

Autóvezetés Malajziában

Mivel otthon a háztartáson kívül mást nem vezetek, itt Malajziában kicsit remegő gyomorral ültem a volán mögé. Részben mert nincs meg a napi vezetési rutinom, részben mert a helyiek közlekedési szokásai a miénktől eltérőek és mert a baloldali közlekedestől is elszoktam. Első járgányunkat Langkawi szigetén béreltük.

irány északkelet

A városból kikeverdedni tartott sokáig, utána már jelentősen csökkent a forgalom. A szembejövő dombok olykor megterhelték a kicsi kocsit, és ha 30-cal is, de felküzdötte magát mindegyikre. Négy napra béreltük és a terv az volt, hogy először a sziget északkeleti csücskébe, Borneó csúcsára megyünk fel.

Mamutik-sziget

A kormányos tolta neki veszettül, néha ráfutottunk egy hullámra, ami nagyott dobott a hajón, Sári hangosan nevetett, ahogy beletúrt a szél göndörödő fürtjeibe, majd kikötöttünk az első szigetecskén. Sárga föveny, pálmafák, sokan a vízparton. Jött a második, ahol ugyanez az emberekkel teli képeslapfotó várt.

Szociális távolság

Csakúgy mint Thaiföldön, itt Malajziában is imádják a gyerekeket. Sárit meg kiváltképp szőke, göndör fürtjei miatt. A cukiskodással, a napi harminc "Hello baby!"-vel azonban Sári nem tud mit kezdeni.