hosszú megálló Saigonban

Az első repülés másfél óráig tartott, Vinyóka aludt, Sári kapott egy adag rizst hússal, mert a leves neki még túl bizarr, azzal ő is feltöltötte magát. Landoltunk Saigonban, ki a gépből, be a terminálba, be a következő kapuhoz. Innen volt még 3 óránk a következő felszállásig. Sétáltunk Vinyókával, futóverseny Sárival, hogy menjen az idő.

délutáni fotó-thankyou

Amíg nincs sötét, irány a piac, ott mindig történik valami, színes mind az árukészlet, mind az emberek. A halas szekció már bezárt, a fedett csarnokban is pakolásztak már, körülötte azonban még pezsgett az élet. Egy erősen rúzsozott szájú nő szélesen vigyorgott, fotózzam le.

Hoi An: ételek

A házigazda néni jött felvenni a rendelést és egyből magyarázta mi miből és hogyan készül. Mindezt angolul! Mint kiderült, egyben egy főzőiskolát is üzemeltetnek. Az ember besétál, befizeti a részvételi díjat és az étterem egyik szegletében felállított asztalokon együtt elkészítik a legjellegzetesebb helyi étkeket.

fények nélkül

A felhők szórta sápadt fényben, a színes lampionok nélkül habár jóval fakóbbnak tűnt az óváros, mint tegnap este, így is megvolt a sármja: az épületek cirádás vonalai, a tégla, a fagerendák, a tetőcserepek és a művészien megformázott vasbeton elegye nem hagyta egy pillanatra sem megpihenni a szemet.

lampionok városa

Az elmúlt évszázadokban Hoi An jelentős kereskedelmi csomópont volt, főleg Kínából és Japánból érkeztek a hajók, és a kereskedők volt hogy hónapokig a városban maradtak. Minden évben visszajárva lassan az áru mellett hozták építészetüket, kultúrájukat, vallásukat is magukkal. A láz aztán lecsengett, az épületek azonban megmaradtak.

Búvár Sári

Habár itt a közelben a tenger, az év ezen szakában olyan erősek a hullámok, hogy nem ajánlott és talán nem is akkora élvezet fürödni benne. Pont ezért választottunk olyan szállást, ahol van medence, így a gyerekek akkor is tudnak majd pancsolni, ha esik, ha fúj.

keskeny házak

Viszont a szűkös forrásokkal rendelkező emberek csak aprócska telkeket tudtak venni. Ezekre sok esetben 3-5 emeletes házakat húztak fel, melyek szélssége olykor a 3 métert sem haldta meg.

Cél: Hoi An

A menetrendhez képest alig tíz perces csúszással érkeztünk meg Da Nang városába, ami egy 700 kilométert meghaladó szakaszon, lássuk be, elenyésző késés. Kisétáltunk a vasútállomás semmitmondó épülete elé, s mire kettőt pislanthattunk volna már ott termett egy figura, hogy szívesen elvisz Hoi An-ba.

kilátás különböző ablakokból

Az eső néha jobban rákezdett, néha csak lassan csíkozta az ablakot. Időnként érintettünk egy-egy települést, egyébként jobbról-balról megművelt földek, néhol egy-egy vizibivaly. Az utazás utolsó másfél órája volt talán a leglátványosabb, miután lekanyarodtunk a tenger mellé.

Mi legyen a gyereken?

Nincs rosszabb annál, mint mikor túl sok és túl nehéz táskával utazik az ember. Dögmelegben bandukolni, hatalmas súllyal a hátadon és a mellkasodon, tudván hogy fölöslegesen cipeled az 5 kilós bakancsot és a 4 kilónyi páncélos lencsefőzeléket, mert ez nem az a kirándulás, ahol kelleni fognak, szörnyű érzés és élmény.

Mit esznek a gyerekek?

A rizs a legtöbb étteremben megtalálható, s ha nem, akkor hoznak neki a szomszédból. Kiflit magában, amit az utcai szendvicskészítő standokról tudjuk beszerezni. Néha, ha éppen találunk, rántott csirkét. Gyümölcsök közül banánt, almát és görögdinnyét.

vasúttal délre

A központi hangszórókból helyi zene szólt, talán indulók vagy földet művelő, vasat hevitő munkásokról szóló naív dalok, azonban mire elkezdett volna zavarni, megszoktuk. Időközben megérkezett 2 utastársunk is, akik csak bejöttek, ledobták a cipőt, felléptek a felső ágyra és magukra húzták a takarót.

kávézó a tó fölött

Mivel még mindig esett, a következő utunk egy kisboltba vezetett, ahol vásároltunk két esőtaszító esernyőt. Nem, semmi spéci nem volt bennük, csak annyi, hogy mihelys kifizettük, elállt az égi áldás. Már csak a fákról csepegett, meg az aszfalt volt vizes.

újra Hanoiban

Mindenki borzasztóan örült, hogy nem kell többet egy helyben ülnie. Benyomtuk a légkondit, nem mintha annyira meleg lett volna, de úgy megsütött minket felnőtteket a nap a hajóútón, hogy jól esett egy kis hűvös.

utolsó nap a hajón

Az öbölben a kishajó utasait négy nagyobb hajóra pakolták át, melyeken utolsó programként még vietnami főzőtanfolyamot tartottak. Ami nem volt nagy tűz, igazából saját ebédünkbe segítettünk be azzal, hogy megtanították, hogyan kell rizstésztába belecsomagolni a tavaszi tekercs töltekéket.

megérkezés a paradicsomba

A kilatás a lábakon álló ház taraszáról csodás: balra a part, aztán egy magas sziklafal, szemben egy kis sziget parányi stranddal, majd a móló, amin besétáltunk. Csak arra kellett vigyázni, nehogy a gyerekek lepotyogjanak a 3 méterrel alattunk hullámzó tengerbe.

gyöngyfarmon

Egy órás vízen zümmögés után fordultunk be egy öbölbe, melynek végében úszó platform, rajta épületek, balra pedig rengeteg fekete bólya, mint egy ponthálózat, geometriai pontossággal kijelölve a kagylótelepek helyét.

horgonyzás a naplementében

Kis halászcsónakból szemlélve, kitéve a természet kényekedvének tényleg elhiszi az ember, hogy egy sárkány nyugszik itt a mélyben, akit jobb nem felbosszantani, mert ha ez a godzilla megmozdul, a hullámok mindenkit szétzúznak a környező sziklákon.

első nap a hajón

Ha Long City kikötője egy hatalmas túristaelosztó. Megannyi társaság számtalan busza hozza ide az embereket, hogy a sokfajta hajó hátán mind kiússzon a sziklatornyok, szigetek és magas sziklaszirtek közé.

az alámerülő sárkány

Odaút busszal, aztán dél körül hajóra szállunk, melyen az éjszakát is töltjük. Másnap meglátogatunk egy igazgyöngyfarmot, majd a sziklaformációk között tovább navigálva érjük el második szállásunkat. Ez egy eldugott homokfövenyes öbölben lesz, pár ház, csak annyi ember, amennyit a hajó visz.

színház gyerekekkel

Még délelőtt megváltottuk a belépőt az esti 8-as előadásra. Öt perccel korábban érkeztünk, az első sorba szólt a jegyünk, szinte karnyújtásnyira a vízzel teli medencétől, ami majd a játéktér lesz. Balra fentebb egy műfa alatt ültek a zenészek és az énekesek, szövegmondók. A tömeg még áramlott be, amikor belekezdtek.

nem minden jó, ami pho

S mivel láttuk levest is mérnek, inkább azt kértünk. Ült ott két másik külföldi is, gondoltuk csak jó lehet. Pho, azaz a helyiek nemzeti húslevese, tésztával, babcsírával, vékonyra szelt hússal, otthon is kapni, voltak nagyjáboli elvárásaink. Nem jöttek be. Fontos tanulság: ott egyél, ahol a helyiek.

délelőtti kör az óvárosban

A forgalom finoman szólva is kaotikus. Motorosok mindenütt. A 8 milliós fővárosban állítólag 5 millió van belőlük, ami könnyen hihető, mert még a csatornából is ők jönnek elő. Zebra talán csak azért van, mert volt festék, a rendőrlámpa meg azért, mert van áram, egyébként mintha ott sem lennének.

első este az óvárosban

Móni hívta fel rá a figyelmem, hogy onnan lehet megkülönböztetni a helyieknek szánt etetőket a külföldieket megcélzóktól, hogy ez utóbbiban rendes méretű műanyag székek vannak. Míg a helyiek kisiskolásoknak szánt sámli előtt, az az asztal, ülnek ovis méretű kisszékeken.

megérkezés Vietnamba

Hamisítatlan délkelet-ázsiai hangulat, boltok, kifőzdék előtt ülő emberek, majdnem mint Bangkok, csak egy kicsit szegényesebb kivitelben. Mintha minden, még így este is, két fokozattal szürkébb lenne. Persze az is lehet, hogy a kocsi ablakára rakódott pára zavarta meg az első benyomásokat.

Hanoi: kezdetek

Az országban vagyunk: vízum az útlevélbe ragasztva, új sim kártyák 3G-vel a telefonba helyezve, a reptéri shuttle busz sofőrjével az alku megköttetett. Már-már mind kényelmesen elhelykedtünk a busz hátsó sorában, amikor Balázs felkiált, hogy Vinci pelenkája felrobbant, s tartalmának egy része a nadrágján landolt.

hosszú taxiút a reptérre

A második sofőr bele is megy, hogy a taxióra alapján fizessünk majd és nem egy előre bemondott összeget, aztán bepakolás és irány a Don Muang reptér, Bangkok kisebb reptere ahonnan a fapados járatos szoktak indulni.

Lumphini park

Zöld sziget a város felhőkarcolókkal sűrűn teleépített közepében. Két tavacska, amin hattyú alakú vizibiciklivel tekerhetünk és melynek partján nem is olyan ritkán méteres varánuszok tünnek fel.

piac véletlenül

Az egyik jobb kézre eső kis utcát pár ruhás stand nyitja, az egyik éppen olyan pólót árul, amit Sári már tegnap este kinézett magának: a lányunk hercegnős univerzumának ehavi égköve, a Jégvarázs Elzája virított az elején.

hajóval és magasvasúttal

A kapitány járó motorral beparkolt, az emberek pillanatok alatt ki és beugráltak, mi is fel, Móni kezében Sári, hónom alatt a babakocsi és nyomultunk egyre beljebb a hosszúkás, nyitott oldalú hajótestbe.

harc az alvásért

A régió hat órával jár előbbre Magyarországnál, amihez sem mi, sem a gyerekek nem fognak csettintésre alkalmazkodni. Várható volt, hogy hiába a fárasztó utazás és a délutáni séta, a kölykök este 8-kor még elevenek lesznek, mint egy kiéheztetett majomketrec.

egy zacskó, két zacskó…

Taligákon vitrtin, benne csirke lóg, mellette zöldség, mély fazékban forró leves rotyog, szeletelt disznócomb és egyéb belsőségek, zománcozott lavórban erősen fűszerezett halak szépen elrendezve.

Ismét Bangkok

Thaiföld közepe ideális megálló, hogy mind felnőtt és gyerek belerázódjon Ázsiába: fülledt meleg, nagy sürgés-forgás, új ízek, zajok és szagok. Mosolygós emberek, túlhűtött járművek és szobák valamint az európai értelemben vett káosz, amit elsőre maximum elfogadni lehet, hozzászokni pedig csak hosszú hónapok elteltével.

úton

Az utazás akkor kezdődik el igazán, amikor a kapkodást felváltja az izgalom. Ez általában arra a pontra tehető, amikor az ember érzi: ezt a gépet már elérjük. Leszálltunk a reptéri buszról, feladtuk egyetlen nagyzsákunkat, keresztül az átvilágításon aztán vártunk hogy felszálljon a gép.

indulunk

Hamarosan indulunk a reptérre. A csomagok összekészítve - igazából erről szólt az elmúlt pár nap - Sári egy könyvet nézeget, Vincike meg alszik. Ő még nem is sejti, hogy hamarosan egy számára teljesen új helyzetbe és környezetbe kerül.