Hatalmas, pálmafákkal teli kerten sétáltunk keresztül. Látogatók még alig, bérelhető vezetők trécseltek nagy csoportban, kicsit odébb munkások gereblyézték a füvet vagy tették egyéb dolgukat. Aztán hamarosan feltűnt Borobudur masszív, 9. században felépített, háromdimenziós mandalája, mely a világmindenséget próbálja leképezni szimbolikusan összekapcsolva az eget a Földdel.
Száguldottunk a sötétben a nyálkás úton. Rövidnadrág, esőkabát, hátamon a nagy zsákkal. Kezdett egyre nehezebbé válni a tehetetlen súly, főleg a kanyarokban, ahol szinte nem is fékezett a sofőr, inkább csak a súrlódás tompította a sebességet. Az járt a fejemben, hogy ha esünk, legalább a zsákra essek, hogy finomabb legyen a becsapódás, miközben próbáltam hátrafelé is nézni, hogy Móni és sofőre is követnek-e minket.
A szállásról kivezető úton aztán ismét megcsapott minket az égett szőr szaga és amikor a bokrok között átkukkantottunk a szomszéd kertjébe, láttuk, ahogy a gazda egy kibelezett tetemet mos a kerti csapnál. Disznó nem lehetett, ahhoz túl hegyesek voltak a fogai.
A pult melletti asztalhoz invitáltak meg. Jobb szomszédom ismerte Mr. Moon-t, a szállásadónkat, így meg is volt a beszélgetésindító téma. Mesélte, hogy napi 4-5 bögre tuakot is megiszik, csakis estefele, mert attól jókedve lesz. A pálma bevagdosott leveléből kifolyó levet összekeverik valami édessel és hagyják hogy megerjedjen.
Megelőztünk több veszélyesen lassan haladó, nyöszörgő téglaszállító teherautót, majd számos hajtűkanyar bevétele után elértük azt a háromemeletes kilátótornyot, ahonnan a túrát életre hívó fotó is készült. A háttérben a tó vékony csíkja, balra egy ovális medence, dombok és szabályos vulkáni kúpok, jobbra lent pedig egy folyóvölgy, szabálytalanul egymás mellé pakolt rizsföldekkel. Minden zöld, minden eleven.
Samosir szigetén, az azt bekebelező Toba-tó környékén valamint attól északra és délre batak népcsoportok élnek. Számuk közel 6 millióra tehető. Kétszáz éve még embereket ettek, mígnem a 19. század közepén egy német misszionárius, akinek valahogy sikerült magát kibeszélnie a fazékból megtérítette őket.
Fiatalos lezserséggel nyomta a pilóta a gázpedált, csak úgy suhantak el mellettünk a friss zöld rizsföldek, a pálmafák és a bádogtetős kis házak. A fedélzeti Tv-n arabos beütésű, ritmusos zenéjű klipek pörögtek, látszólag ezek ütemére próbált a srác vezetni. A háttérben lassan elmaradoztak a dzsungellel borított dombok és lapos alföldön száguldottunk.
Reggeli után makákók tűntek fel, akiket az estéről tegnapról megmaradt gyümölcsnyesedékkel és az éjszaka elázott kekszdarabokkal kezdtünk etetni. A patakba dobott falatokra a víz fölé belógó ágakról vetődtek alá. Nagy móka volt nézni őket. Hamarosan megérkezett az egész díszes família.
Meredeken ereszkedtünk lefele, fák, bokrok és gyökerek között, laza talajon. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy csak egy csapat makákó után kutatva fordultunk erre, azért mert legurult a lejtőn az elemózsiás zsák, vagy tényleg ez lesz a haladási irány. Igazából itt kezdődött a kaland
Az előttünk ülő középkorú alak egyszer csak hátrafordult és beszélgetést kezdeményezett. Hová megyünk, honnan jöttünk, hány napot maradunk – a már megszokott kérdések. Aztán a környékről kezdett mesélni, mit látunk, ha kinézünk az ablakon, mikor készült ez az út, mi volt előtte, ott egy kókuszolaj gyár és egyéb érdekességeket. Kiderült, hogy vezető a Bukit Lawangnál kezdődő nemzeti parkban, ahová mi is tartottunk.
Az egyik kereszteződésben végül megtudakoltuk a helyes irányt és megszaporáztuk a lépteinket. Jó lenne már elnyúlni valahol és zuhanyozni majd az első belemerítős vacsora után aludni egy jót. Sokan integetnek, főleg gyerekek, de felnőttek is, hogy Hello Mister, Hello Miss. Honnan jöttetek, mi a nevetek, hová mentek? Kedvesek és mosolygósak az emberek. Az utca zsúfolt, minden poros és szemetes.
Egy fekete fóliával fedett menedéken ért minket az eső. Pillanatok alatt hatalmas hangzavar lett. Ordibálva beszéltünk, gyorsan egy kupacba halmoztuk a hálózsákokat, majd gyertyát gyújtottunk és magunkra húztuk a hálózsákot. Két napja, mikor Szumátrán landolt a gépünk még nagy vonalakban sem sejtettük, milyen élmények várhatnak ránk a közeljövőben.
