52.

Reggel fél hatkor kelek, aztán a reggeli szokásos dolgok, majd megyek ki a buszmegállóba és irány az iskola – így kezdődik egy középiskolás diák napi rutinról szóló fogalmazása. Fél nyolc előtt már zsong a környék, egyenruhás tanulók érkeznek gyalog, motoros taxival vagy a szülők kocsiján az iskola három bejáratának egyikéhez. A tíz emelet magas épület ölelésében sorakozik fel a majd háromezer diák és a kétszáz tanár, hogy napi rutin szerint részt vegyenek a himnusszal egybekötött zászlófelvonás, a reggeli ima és az oktató beszéd hármasából álló reggeli ceremónián. Míg a diákok a betonon ülnek és a megszokott sorokat mormolják, vagy éppen az előző délután beszélik át, kezükben pálcával felügyelő-tanárok járkálnak közöttük. A rendetlenkedőket egyből kiemelik a tömegből és a már ilyenkor is erősen tűző napra ültetik őket. Kifinomult büntetés ez. Kellemetlen, leizzadnak s pofon a hiúságnak is, mert a folyamatosan óvott vagy fehérített bőrt ilyenkor gyorsan megkapja a nap. Nyolc után aztán kulcsra zárják az iskola kapuit és hamarosan megkezdődik a tanítás. Három előtt még a tanárok is csak külön engedéllyel távozhatnak.

Azonban nekünk Európaiaknak ez a felszíni rendezettség nehezen feldolgozható, laza káoszt takar. Gyorsan megtanultuk, hogy Thaiföldön az embert sokszor félrevezeti a látvány, a csülök édes, a cukorka csíp. És a magyar iskolapadban szocializálódottaknak is tartogat egynéhány olyan különlegességet az itteni oktatási rendszer, mint a május közepétől a következő február végéig tartó tanév, a kötelező egyenruha, az uniformizált külső, a reggeli közös ima vagy az 50 főt is meghaladó osztálylétszám. Hogy elöljáróban csak néhány könnyebben befogadható példát említsek.

Ahhoz, hogy átlássuk az iskolai életet működtető mélyebb szabályokat először meg kell értenünk és el kell fogadnunk néhány dolgot. A thai társadalomra általában igaz, hogy a külcsín fontosabb a belbecsnél. Nem az a lényeg, hogy kész van-e a házi, hanem hogy a diákoknak rendesen be van-e tűrve az ingük. Sokszor a készülésnél fontosabb, hogy a fiatal középiskolás lányok haja pontosan a fülük tövéig és ne két centivel az alá érjen. Amennyiben azt valamelyik felügyelőtanár túl hosszának találja, még ott a reggeli ceremónia alatt belevág vagy elküld az iskolai borbélyhoz. A forma majdnem mindig a tartalom elé kerül. Sokszor egy rövid szöveges beadandót vagy házit hosszan dekorálnak, színeznek és matricáznak, bizonyítván mennyi időt szántak annak elkészítésre.

Emellett a presztízs-mentés a helyiek egyik jellegzetes reakciója a számukra kellemetlen helyzetekben. Az egyénről a többi ember szemében kialakított pozitív kép megőrzése nagyon fontos dolog, a becsület vagy a tisztesség elvesztésénél kevés rosszabb dolog történhet velük. Ha konfliktusba keverednek, és habár titkon tudják, nincs is igazuk, gyakran nem ismerik be a tévedést attól tartva, hogy ez rossz fényt vet rájuk, zavarba hozhatja vagy kisebbítheti őket. Jellemző rájuk a hárítás és a problémakerülés. Ha valaki az asztalra borul az órán és elszunyókál, az beteg vagy nagyon elfáradt az előző napi kemény tanulás közben, talán csak a feje fáj. S habár mindenki tudja, de senki nem mondja ki, hogy az illető hajnali háromig lógott a neten. A tanár is csak legyint, hogy majd legközelebb bepótolja. A rendszer működik.

Mégis ezeken túl talán a legfontosabb, minden területet átjáró irányelv az, miszerint az élet arról szól, hogy szórakozzunk és jól érezzük magunkat a bőrünkben. Aki másként gondolkodik vagy cselekszik, aki vagy ami elrontja a mókát az egy idő után szörnyen unalmassá és mellőzendővé válik. Ez a felfogás teljesen igaz az iskolákra is. Ha nem elég izgalmas a könyv, száraz a téma vagy a tanárnak nem sikerül elég színessé tenni az anyagot, akkor gyorsan elveszti a diákokat. Hangosan vitatják meg az előző délután történéseit, firkálgatnak vagy a telefonjukat nyomkodják minden szégyenérzet nélkül.

Az igazat megvallva, fogalmunk sem volt arról milyen lesz a thai rendszerben tanítani, mikor néhány fotó és tanács alapján úgy döntöttünk, hogy több éves magyar tapasztalattal a hátunk mögött belekóstolunk ebbe a levesbe. Először, mint a thai konyha legtöbb remeke ez is csípett, mart, de beleszoktunk és megkedveltük annak minden szokatlanságával, szerethetőségével és különleges ízével együtt. Persze voltak rágós falatok és gyomorrontás is, kellet jó pár nagyot nyelni és két-három hónapig kísérletezni, de belerázódtunk a rendszerbe és megláttuk annak előnyeit és pozitívumait. Gyorsan megtanultuk, hogy nem csak a rendszer más, de a dolgok fontossági sorrendje is el van eltolódva. Számunkra néha feldolgozhatatlanul.

A rendszer

Az oktatás alapvetően buddhista tradíciókon nyugszik. Fontos elemei a király, a szerzetesek, a tanárok és a család (ilyen sorrendben) tisztelete, melyek szép és követendő dolgok, azonban sokan úgy vélik, hogy ezek a fő kerékkötői egy hatékony rendszer kialakulásának. Ami az elmúlt évtizedben ugyan sokat fejlődött, modern technikával felszerelt, légkondicionált osztálytermek, külföldi tanárok, színes-fényes tankönyvcsomagok, mégis sokszor csak papíron és külsőleg tűnnek rendezettnek a dolgok. Egyébként meg csak alakulnak. A thai életszemlélet lengi be a tantermeket, ahol nem mindig a hozzáértés, hanem sokszor a tradíció irányít.

Míg néhány évszázaddal ezelőtt csak a fiúk privilégiuma volt a tanulás, most minden 6 és 15 közötti gyereknek kötelező az iskola, ami felépítését tekintve hasonló a magyar kétszer hat osztályos felosztáshoz. Az első hat év (Prathom) felel meg az általános iskolai képzésnek, ami az elemi ismereteken túl az ország, az uralkodó és a család tiszteletére nevel és morális útravalót ad. A középiskola (Matthayom), melynek csak az első 3 éve kötelező tovább mélyíti az eddig megszerzett ismereteket. A második 3, szabadon választható osztály az egyetemi felvételihez szükséges.

Az állami iskolákban nyolc kötelező alaptárgyat tanítanak. Ezek a thai nyelv, a matematika, a természettudományos ismeretek, a szociológia, az egészség- és testnevelés, a művészetek, a zene, a számítástechnika és egy idegen nyelv, ami rendszerint az angol. A tanév két szemeszterből áll és május közepétől a következő február végéig tart. A hosszú nyári szünet egybeesik a száraz és meleg évszakkal valamint a hagyományos thai újévi ünnepséggel a Songkrannal. Ezen kívül számos vallási, állami és iskolai ünnep töri meg a tanítás menetét. Van pedagógusnap, gyereknap, sportnap, diáknap. Megemlékeznek a király és a királynő születésnapjáról, az iskola alapításáról és még számos buddhista ünnepről. Nagyon fontosak számukra a ceremóniák, némelyikre több héten át készülnek, akár a tanulás rovására is.

A diákok

A Nawaminthrachinuthit Bodindecha-ban, az ország egyik legjobb állami középiskolájában nyolc után húsz perccel kezdődik az oktatás. Négy tanóra követi egymást szünet nélkül, majd ebédidő és jön a délutáni négyes. Az egyik tanár kezétől még meleg a kilincs, mikor a következő érkezik, lélegzetvételnyi időt sem hagyva a diákoknak. A hivatalosan ötven perces órából a legjobb esetben is csak negyven használható. Ráadásul a gyerekek a leglehetetlenebb pillanatokban állnak fel a padból és kéredzkednek ki a mosdóba, vízért vagy ki tudja hova.

Gyorsan rájöttünk, hogy a Magyarországon megtanult és alkalmazott pedagógiai fogásokkal itt csak falakba ütközik az ember. Némi kreativitással, jó adag rugalmassággal és a thai lélek kiismerésével viszont csodákat lehet elérni. Hadd rajzoljanak, ragasszanak, színezzenek és ha jól szórakoznak, megírják húsz perc alatt azt a párbeszédet, amivel más módszereket alkalmazva egy egész órán át szenvedett volna a csoport. Ezenkívül az ember legyen vicces, szórakoztató, ne adjon túl sok házit, de annál több teret a képzelőerőnek. A tankönyvi feladatok mellett sokszor készíttetünk társasjátékot, képregényt vagy újságkivágásból összeállított történeteket, amiket általában szívesen csinálnak a diákok. Főleg ha csoportmunkáról van szó, mikor el lehet tűnni a tömegben, mert amellett hogy kreatívak, sokszor nagyon lusták is. Vagy csak más szemüvegen keresztül nézik a világ dolgait. Errefele úgy tartják, hogy amit a diákok nem sajátítottak el az iskolában, azt majd felszedik az életben.

A tanárok

Thaiföldön felnéznek a tanárokra, tudásuk megkérdőjelezhetetlen. Ez nem csak a thai pedagógusokra, de részben a külföldiekre is igaz. Ők elsősorban marcipánfigurák, egy ízletes torta tetején. Amikor először mondták ezt nekünk, nem hittük el. Aztán saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Néha az ember tényleg úgy érzi magát, mint egy tanárnak öltözött húsdarab, akit végigmérnek, megbámulnak, akivel apu és anyu el tud dicsekedni golfozás vagy hétvégi bevásárlás közben a barátoknak. Nem véletlenül kérnek több fényképet is minden munkára jelentkező pályázata mellé. Mint már korábban utaltam rá, nagyon fontos itt a dolgok csomagolása. A tanároknak diszkréten és csinosan kell felöltözniük, mert a megfelelő ruházat nemcsak a rövidnadrágosok fölé emeli őket státuszban, hanem csodálatot volt ki a diákokból is, akiknek az egyenruhán és a karórán túl semmilyen kiegészítőt vagy sminket nem szabad hordaniuk.

Az állami szféra nyújtotta biztonság, a garantált nyugdíj és a tanároknak kijáró nagy tisztelet ellenére azonban manapság kevés ösztönző ereje van a pályának. A frissen az egyetemről kikerülő pedagógusok inkább a jobban fizető privát szektorban keresnek állást, így az iskolákban az létszám felduzzadt, nem ritkák az 50-60 fős osztályok sem. Hiába minden modern pedagógia és tankönyvcsomag, egyszerre ennyi diákot csak a régi, magolós rendszer szerint lehet tanítani. Habár a rendszert megpróbálják modernizálni, a tanárok az egyetem után már nem képzik tovább magukat, kevés bennük a kreativitás és a kezdeményező készség, inkább csak a megszokott és kitaposott utat járják.

A rendszer ellentmondásosságát csak fokozza, hogy az elmúlt évtizedben egyre több és több külföldi nyelvtanárt alkalmaznak az iskolák. Őket elsősorban ezért foglalkoztatják, hogy nyelvgyakorlatot tanítsanak és kulturális ismereteket adjanak át, azonban hamar kiderült, hogy a komolyabb problémák megoldását is nekik szánják. A nyelvi és nyelvtani hibák javításán túl tőlük várják, hogy újító, készség-alapú módszereket követve megreformálják a rendszert. Ami lássuk be szinte lehetetlen egy olyan tanárnak, aki rövid időre kötelezi el magát, nehezen szokik bele a viszonyokba és a thai nyelv esetleges tudásával sokszor nem is tudja, mi folyik körülötte.

Működik

Mégis minden működik. Legalábbis kívülről, a többi meg nem is annyira fontos. A problémákat a szőnyeg alá söprik, amin csak mi akadunk fent, mert felénk mindennek tökéletesen kell működnie. Aztán jöhet a boldog élet és a szabadidő. Itt mindez pont fordítva van. A tananyag nem ölel fel hatalmas témákat, amik elsajátításához egy fél élet sem lenne elég, a diákok felszabadultak, stressztől mentesek, kreatívak és kezdeményezőek. Jól dolgoznak együtt és többségük szeret iskolába járni.

Amit megtanultunk az elmúlt egy évben, és ami sok nehézségen átsegített minket azok a következők: a tanáriban mindent fogadj el, úgy ahogy van, bólogass, aztán cselekedj saját belátásod szerint. A katedrán pedig egyszerre légy porondmester, oroszlánszelídítő és bohóc, természetesen ügyelve arra, hogy az osztály hangulatát követve a megfelelő ént domborítsuk ki És akkor az élet nem csak a diáknak, de a tanárnak is szinte móka és kacagás lesz.