A régió hat órával jár előbbre Magyarországnál, amihez sem mi, sem a gyerekek nem fognak csettintésre alkalmazkodni. Várható volt, hogy hiába a fárasztó utazás és a délutáni séta, a kölykök este 8-kor még elevenek lesznek, mint egy kiéheztetett majomketrec. Fejben még nem érkezett el számukra az esti rutin ideje. Nem volt mit tenni, sodródtunk az árral, együtt bohóckodtunk, nevetgéltünk, s mikor Sári végre bealudt Vincikét próbáltuk csendesíteni, nehogy előlről induljon az egész precedúra. Pokróc a földre, onnan lejjebb nem eshet, aztán hadd menjen, kússzon, fedezzen fel és fáradjon. Végül ő is lekapcsolt, aztán végül cicin elaludt. Tudjuk, hogy pár nap alatt ők is átállnak majd, azt a néhány éjszakát meg valahogy csak kibekkeljük. Ha meg nem így lesz, megírom egy hét múlva.