Hajnalban még esett, hangosan kopogtak a cseppek a szemközti házak bádogtetején, aztán mire befejeztük a reggelit elállt. Most láttuk először napfényben a várost. Nem is annyira szürke, mint amilyennek tegnap este tűnt, főleg ha az ember odafigyel az apró részletekre is: eldugottott, füstölőktől illatozó szentélyek, halakkal teli akvárium egy üzlet végében, vad színekben pompázó ovis székek, és a ruhaboltok szívárványszín arukészlete.

A forgalom finoman szólva is kaotikus. Motorosok mindenütt. A 8 milliós fővárosban állítólag 5 millió van belőlük, ami könnyen hihető, mert még a csatornából is ők jönnek elő. Zebra talán csak azért van, mert volt festék, a rendőrlámpa meg azért, mert van áram, egyébként mintha ott sem lennének. Az úton pedig úgy kell átkelni, hogy elindul az ember, a járművek meg kikerülik. Csak tartani kell egy állandó tempót, hogy a közeledő járművek eldönthessék, jobbra vagy balra térjenek majd ki. Azért gyerekkel, babakocsival az első átkelés nagyon félelmetesnek tűnt, de lassacskán beleszoktunk. Figyelni kell a hangokra, mert a duda itt is azt jelenti, vigyázz, csak szólok, jövök.

Találtunk egy nagy boltot, ahol informálódtunk az árakat illetően, mert az utcán, sőt a legtöbb kis boltban sincsen feltüntetve mi mennyibe kerül. Az eladó rád néz, aztán sokszor mond egy összeget. Ha nem egyenesen a szemedbe mondja, vagy sokat vár, akkor biztos kummant. Érdemes alkudni, vagy ha nem szimpatikus az ár, simán otthagyni a helyet. Mert ha tegyük azt csak fogyasztás után kérdezünk rá a végösszegre, tuti hogy rendesen felkerekítenek majd.
A helyi fizetőeszköz a dong, amiből 80-at adnak egy forintért és 22000-egy dollárért, aminek következtében viccesen magas árakkal dolgoznak. Egy kis bagett az utcán 5000, egy kis korsó csapolt sör ugyanennyi, egy bármilyen főétel általában 30-35000, míg egy jobb minőségű poló 310000 dongot kóstál. Egy egyszerű pénzváltás után milliomossá válik az ember, amit aztán a nap végére simán el is szór.

Később kisétálltunk egy közeli tó partjára, majd annak csücskében találomra beültünk egy helyre kvázi ebédezni. Papaya salátát adtak vékony szeletekre vágott főtt és szárított marhahússal, némi mogyoróval megszórva, édes-savanykás szószban. Nom bo, azaz marha saláta. Nagyon friss és ízletes. Persze mindez utcaszinten, ovis székeken, pálcikával elfogyasztva.