A 99 szigetből álló csoport főszigetének délnyugati csücske egy több kilométeres homokföveny. Itt koncentrálódik a legtöbb hotel és túrista, van bolt és kifőzde dögivel, így jó kiindulási pontnak tűnt a sziget bejárásához.

Pantai Cenang egy hosszú utca, kétoldalt az elegánstól az egyszerűig széles skáláján mozgó boltokkal, szállásokkal és éttermekkel. Fény, csillogás, na meg rengeteg Tax Free Shop, hiszen olyan közel a tengeri thai határ, hogy úgy döntöttek: vámmentessé teszik a helyet. És itt főleg az alkoholról van szó, mert míg Langkawin a legkisebb boltban is lehet 5 fajta sört és egyéb alkoholos italt kapni, addig ez a szám az ország többi részén általában nulla. Aki csak teheti, él a lehetőséggel. Aztán ahol tompulnak a fények, kezdődik a helyi kifőzdék sora. Be is ültünk az egyik első helyre. Sári rizst és dinnyeturmixot kért, az finom nekem felkiáltással, Móni currys levest én pedig egy helyi specialitást: szárított apróhalas, tojásos, csípős sült rizst.

PINGVINEK A PARTON

Sári tegnap lemezt váltott. Egyelőre lekerült a slágerlistáról Némó, de hirtelen élre tört a kisfiú és a pingvin (egy mese hősei, amit tegnap vagy ötször megnézett; az eredeti: Lost and Found). Azóta velük szeretne találkozni és szerinte a szigetre is azért mentünk át, hogy ő összebarárkozzon és megölelje a pingvint. Nem akartuk elkeseríteni, hogy itt, erre kicsi most az esély, mert annyira beleélte magát a dologba. Aztán jött, mint minden mesében, a szerencsés fordulat. Kiderült, hogy van a településen egy tengeri élővilágot bemutató Underwater World fantázianevű intézmény, ahol a színes halak mellett pingvinek is élnek. Erre tényleg kisebb volt az esély, mint a royal flush-re.

De bejött, így ma egyből fel is kerestük a sétálóutca déli végén álló hatalmas épületet. Ami kb. annyit nyújtott, amennyit ígért. Tényleg voltak pingvinek (Sári itt már a kisfiút is kereste, hogy vele is összebarátkozna), meg szerencsére ott volt Némó s családja egy kisebb akváriumban, és persze egy csomó másik hal is. Aztán cápák, medúzák, csikóhalak, ráják, meg egy, a kijárathoz csatolt duty free boltláncolat, ahol mindegyik állatot plüss és hűtőmágnes formájában is meg lehetett vásárolni.

A SZIGET TETEJÉN

Valahogy még mindig nem sikerült átállnunk az itteni időzónára, vagy behoznunk az elmúlt hónapok alváshiányát, így ebéd után mi is eldőltünk és nyálcsorgatva aludtunk Sárival majd 3 órát. Mire észbe kaptunk már fél hat volt. Összekaptuk magunkat, a recepcióban ülő főnökkel bekarikáztattunk pár, szerinte látványos helyet, aztán bepattantunk a kocsiba, hogy kicsit szétnézzünk a sziget tetején.

Elhagytuk a repteret, sok szállodát, pár unalomból köröző motoros fiatalt és egy hosszú homokos parton álltunk meg. Csak úgy kinézni, hogy merre tovább. Balra egy cemetgyár kéményei a távolban, jobbra pedig egy vékony, sárga csík jelezte a partot, ahová menni akartunk. S habár ott hirtelen mélyült a víz, így Sárit csak korlátozottan engedtük el, végre fröcsölte a vizet. Habár a pingvinezés után is lementünk a városi partra, de ott még a közelébe sem akart menni s víznek. Tartott tőle, hogy a tengeri boszorkány (a mai napra az Ariel, a kis hableány mese jutott) elkapja. Nagy nehezen sikerült ott, arról meggyőzni, hogy nappal semmi félnivalója nincsen, csak este ne menjen s víz közelébe.

Estére pedig annyira belejött a fröcskölésbe, hogy alig lehetett betuszkolni a kocsiba. Pedig már erősen alkonyodott.