Mivel otthon a háztartáson kívül mást nem vezetek, itt Malajziában kicsit remegő gyomorral ültem a volán mögé. Részben mert nincs meg a napi vezetési rutinom, részben mert a helyiek közlekedési szokásai a miénktől eltérőek és mert a baloldali közlekedestől is elszoktam. Első járgányunkat Langkawi szigetén béreltük. Helyi gyártású, atomata váltós Viva Perodua, légkondival és pont elég hellyel három embernek, plusz a csomagoknak. Kell ennél több? Nem! A kezdeti félelmem megalapozatlannak bizonyult. A helyiek általában előzékenyek, az indexet viszont csak különleges és ritka alkalmakkor használják, az csak egy cuki extra a kocsin. Az egész szigeten én voltam az egyetlen aki előzésnél, sávváltásnál vagy kanyarodásnál jelzett, autóstársaim tettek rá. A tekintélyes autósforgalom mellett, nem elhanyagolandó a vakmerő motorosok száma sem. Általában jobbról vagy balról avászkodva közlekednek, kivilágítva vagy kivilágítatlanul, sisakban vagy a vagányak anélkül, jobb esetben a menetirány szerinti oldalon vagy azzal szemben, soloban vagy az öttagú családdal. Az alábbi lehetőségek összes permitációnak szemtanúi voltunk, már nem lep meg semmi. Szemem sem rebben már, ha mellettünk az unatkozó tizenéves suhajok motorukon hasonfekve versenyeznek egymással, a Hari Raja ünnepség tiszteletére felöltött fényes, neonszínű, susogós selyem ünneplőruhájukban. A második bérlésünk Borneóra érkezésünkkor történt. Már a reptéren tudtuk, hogy a parton szeretnénk megszállni és ehhez saját transzport kellett. Először kaptunk egy lassabb autót, ami egy nap után beadta a kulcsot. Szerencsére a csereautó úgy száguldott, mint ahogy az a nagy könyvbe megvan írva.

Utoljára Borneo északi, Sabah nevű tartományának bejárásához béreltünk járgány. Autómata kocsi, az nincs. Csak botváltós. Ide vele, mondtuk! Olcsó is volt, meg szabad is. Nem mondom, cidriztem az elején, kb fél napig erősen káromkodtam is hozzá. A család eközben sztoikus képpel nézett, hogy nini, anyából kibújt az állat. Sárinak kezébe nyomtuk a meséjét, ezzel elterelve figyelmét anya cseppet sem pc viselkedéséről. Egy alkalommal be akartunk térni egy pihenőbe, ahová éles szögben és meredek úton lehetett feljutni. A felhajtó alatt vissza kellett volna kapcsolni, erre az otthoni reflex ugrott be és véletlenül ötösbe kapcsoltam. Persze azonnal lefulladt motor, a kocsi gurult vissza a főútra. Ezután pánikszerűen kuplung nélkül próbáltam egyesbe tenni a gépet, amire meg a fogaskerek kezdtek fülsüketítő csikorgásba. Aztán szerencsére sikerült az autót rendeltetésszerűen sebességbe tenni és felvinni a pihenőhöz. Behúzott nyakkal, gondolván hátha akkor nem látnak meg, mondtam is Balázsnak, hogy egy gyors u forduló után húzzunk innen, mert én ki nem szállok ennyi bénázás után, hogy én legyek a röhögés tárgya. Persze megálltunk, kiszálltunk és egy jeges kávé után sokkal jobb színben láttam a világot. Utána volt minden, mint a búcsúban, meredek hegyoldal, félelmetes szögű lejtő, autóút többszöri hirtelen eltűnése. Mostanára belejöttem és fontolgatom a rallykarrier kiépítését. Érdelességképpen meg kell említenem, hogy bérelt járgányunk szélvédőjén az alábbi felirat áll: ha 90km/h sebességet meghaladja az autó, akkor az autó autómatikusan leáll és a motor büntiből 3 órát áll! Hö!