33.

A magasból úgy néz ki, mint egy eltévedt őserdő, ami véletlenül egy nagyváros testébe csapódott. Egy zöld tüdő, ami a szürke betontestben lüktet. Szinte körbehurkolja a város fő vízi útja, a Chao Phraya folyó, megvédi és téridőben el is választja a néhány kilométere fekvő, toronyházakkal teletűzdelt városközponttól. Ahogy az alig három perces átkelés után partra lépünk a facölöpökön álló házak melletti mólónál, tényleg olyan, mintha egy másik országrészbe csöppennénk. Dzsungelbe ágyazott Thaiföld egy szelete, valahonnan a múlt század hetvenes éveiből. Ez Bang Krachao, ahol a kétemeletes épületeknél csak a buddhista templomok csúcsos teteje magasabb, ahol nincsenek gyárak, nincsenek pénzkiadó automaták, nincs rendőrség, a várossal pedig csak egy köldökzsinór-út és néhány ingakomp-járat köti össze.

Biciklit béreltünk és begurultunk a trópusi erdőbe. Az út mentén hamarosan feltűntek az első házak, de sosem annyi, hogy faluvá sűrűsödjenek. Jobbra-balra lábakon álló betonutak futnak be a sűrűbe, hogy eldugott házakat kössenek össze egymással és a külvilággal. Néhány motoros, kevés autó és fából összetákolt vagy garázsba zsúfolt kifőzdék, kisboltok tűnnek fel itt-ott. De mindenhol a zöld és a nagyváros utcaszintjéről zavartalanul oly ritkán élvezhető ég dominálja a látványt. Néhány perc után balra fordultunk és egy jelentőségteljes betonkapu alatt átgurulva beértünk a dzsungel közepén kialakított parkba. Első látásra semmi különös, de a hely érdekessége a lassan feltárulkozó részletekben rejtőzik. Méretéhez képes szinte elhanyagolható a látogatók száma, pár biciklis és gyalogos bolyongott a kiépített utak pókhálóján. Középen egy barnás vizű, több irányba mozgó amőbához hasonlatos tó, amin néhol megroggyant fahidak ívelnek át. Az egyik kis félszigeten vízi bicikliket és műanyag kajakokat lehet bérelni. Az ágak közül hamarosan két neon kék jégmadár került elő, a vízben pedig, alig pár méterre egy halakat etető gyerektől egy százötven centis varánusz tűnt fel. Szívószál hosszúságú, Y-ban végződő kék nyelvét nyújtogatta és rólunk tudomást sem véve koncentrált a víz mozgására. Majd megunva, hogy semmi érdekes nem történik, alábukott és farkának kígyózó mozgását sejtve figyeltük, ahogy eltűnik a közeli zöld dzsumbujban.

Kiérve a tüdő észak-nyugati lebenyéből a forgalom kicsit megerősödött, feltűnt az első busz és egymás után tíz kocsit is megszámoltunk, azonban a bangkoki mindennapokhoz képest az utak még mindig üresnek tűntek. Alig negyed órás tekerés és két balra kanyar után értünk el a helyiek által kedvelt, féli úszó, bangnamphung-i piacot. Egy ház előtt letámasztottuk a bicikliket, mert a hídon túl már gyalogszerrel is körülményes volt a közlekedés. Ember ember hátán, a lábujjak a sarkakat érték, ahogy az élő massza örvénylett a standok között. A néhány bóvlist és pólóárust leszámítva a többség ennivalót kínált. Mintha egy több száz oldalas, képekkel teli szakácskönyvet lapozgatnánk, akkora a választék és a változatosság. A legtöbb asztalon kis edényben kóstoló, ha az ember a látvány alapján még nem tudná eldönteni, kívánja-e az ott készülő terméket. Különböző mártogatós szószok, amelyek ízvilága egyszerre az édestől a keserűn át a csípősig ível.

Tintahaldarabokkal töltött palacsintás gombóc, tengeri hínárral és szárított hallal megszórva, sörtésztában sült gomba, kukoricaszemekkel telehintett minden színű gőzölt palacsintaféle, zöld fűszeres, fasírtra emlékeztető halpogácsa, uborkával és édes-csípős szósszal nyakon borítva. Ezeket kóstoltuk és a többi különlegesség magunkba szívott látványával, illatával együtt jól is laktunk. A banánlevélben párolt halmassza, a gőzölt édességek, a frissen facsart levek valamint a bizarrba hajló színű szörppel meg különböző édes rágcsálnivalókkal teletűzdelt jégkása már csak ráadás voltak ebben az orgiában.

A piacon keresztülvezető keskeny kanális partján csónakok álltnak szorosan egymás mellett. Mindegyikben főzött valaki, a parton pedig alacsony székek és asztalok mellett ülők a lentről érkező leveseket, tésztákat vagy rizs alapú ételeket lapátolták befelé. Mindenki az első számú thai szabadidős tevékenységnek, az evésnek hódol. Még a dzsungelbe is benyúlt néhány stand, ahol a zöldes színekkel keveredő sült fűszeres kolbászillat merész, de itt hihető párosítást alkotott. A forgatagtól kicsit távolabb, mintha egy másik dimenzióba vezetett volna az ösvény. A fák alatt padok és kőasztalok, körülöttük emberek. Az emelvényen egy erősen középkorú férfi negédes hangon szerelmes dalt énekelt, fején napszemüveggel kezében mikrofonnal és két vörös rózsával. Aztán egy korban hozzá közel álló hölgy érkezett az emelvényhez és egy újabb virágot nyújtott át neki. Azokat egy szomszéd stand árulja, s így jutalmazzák a szimpatikus vagy kellemes hangú önjelölt előadóművészeket. Semmi színpadiasság, semmi magamutogatás, minden az átlagos hétvégék ritmusát sugallta. Pár lépéssel odébb gyerekek festegettek, színeztek, mögöttük egy házi körhinta. Nyolc kosár követte egymást komótosan, a hajtást pedig a szerkezet tetejére szerelt ventilátor szolgáltatta.

Egy óra után kapott igazán erőre a nap és a fejünkön keresztül minden energiát kiszívott belőlük. Visszaúton az árnyékot keresve, de főleg a kalandvágytól vezérelve bemerészkedtünk az egyik keskeny betonösvényre. Banán, mangó és kókuszpálma ültetvények között kanyargott a néha két méterrel is a talaj szintje fölé emelkedő út. Korlát csak a legjobb esetben és akkor is csak ez egyik oldalon. Alattunk hamis biztonságérzetet adó dús növényzet és mocsaras víz. Egy ilyen dús erdő minden élőlényével. Ha a parkban varánuszok napoztak, itt az emberektől kevésbé zaklatott területen vajon kik bujkálhatnak? Talán mérges és óriáskígyók, teknősök és állítólag vad krokodilok is. Tekerés ez az ismeretlenbe. Az elágazóknál mindig a szélesebb csíkot választottuk és mivel nem megyényi ez az erdő, úgy reméltük, előbb-utóbb kijutunk valahova. Éles fordulók, ahol ha nem figyel az ember könnyen túlfuthat, bele valakinek a kertjébe vagy lápjába. Néhol szögesdrót haladt mellettünk, ki tudja mi célból. A sűrű közepén egy házra bukkantunk. A lakóterületet az úttal toldották meg, oda lógott ki a száradó ruha és oda volt kipakolva a frissen mosogatott konyha is. Néha kutyák is feltűntek. Mellettük óvatosan, lábal hajtva magunkat araszolunk el. Így merültünk bele egyre jobban a város zöld tüdejébe.