31.

Bangkok szívében nagy zöld kocka a Lumphini park. Fák, játszóterek, mesterséges tavak, amit több kilométernyi út hálóz be. A fák néhol olyan sűrűn borulnak össze és tompítják a belváros zajait, hogy az ember azt hihetné, vidékre utazott. Amikor 90 évvel ezelőtt királyi birtokból parkot hoztak létre, akkor még valóban a város határain kívül esett ez a terület. Azóta azonban az épületek túlnőttek rajta és már a toronyházaktól zsúfolt üzlet negyed közepén fekszik a Buddha nepáli szülőhelyéről elnevezett Lumphini.

Sok pad, árnyas pihenőhelyek, piknikasztalok, napóra, egy park szokásos kellékei mind megtalálhatók itt, amit természetesen a helyi elemek tesznek izgalmassá. Az egyik szegletben kigyúrt srácok acélosítják már amúgy is dudorodó izmaikat. Furcsa látvány, hiszen a helyiek általában kicsik, soványak és hárman is kényelmesen elférnek a kocsi hátsó ülésén. És ez nem minden. A gyanútlan parkjárót, akivel a belváros modernsége gyorsan elfeledteti, hogy a trópusokon jár, csúnyán megijeszthetik a parton napozó, léptünkre a vízbe csusszanó, méteres szalagos varánuszok. Legalább tízet láttunk belőlük a vizibicikli kölcsönző állomás felé tartva. Némelyik a partoldal mellett pislogott lustán, mások a léptünket lesték, majd ha túl közel értünk, kígyózó mozgással a menedéket nyújtó vízbe siettek. Elmerültek, aztán kidugták a fejüket és bámultak értetlenül, mi fog most következni. Üldözés vagy etetés.

Csak itt százra tehető a számuk, zavartalanul napoznak a tavon lebegő vízforgatókon és színes lámpákon, ráadásul a bangkokiak mindig valamilyen finom falatokkal érkeznek. Sokan a halaknak szánt, kenyérrel töltött zsákot húsos zacskóra cserélték, ezzel tudják le aznapi buddhista jó cselekedetüket. Néhány méterről, minden félelemérzet nélkül vetik eléjük a cafatokat. Láttunk totyogó gyereket vezető anyukát, amint az pár lépés távolságból mutogatta a kicsinek: Nézd már azt a kétméteres gyíkot. Nagyobb, mint apád. Ezt látva mi sem riadtunk vissza tőlük. Kibéreltünk egy élénksárga, dupla kacsafejű pedálos műanyag szörnyet és azzal kerültünk a sárkányok közelébe. Némelyik szinte karnyújtásnyira engedett magához.

Egy nemrég készült felmérés szerint Bangkok ötven körzetének mindegyikében legalább 200 darab él, ami azt jelenti, hogy minimum tízezer példány osztja meg a területet az itt lakókkal. A mocsárra épült fővárost kanálisok és kiterjedt földalatti csatornahálózat szövik át meg át, ami ideális élőhelyet biztosít a varánuszoknak. Mivel kevés a természetes ellenségük, a táplálékforrás pedig bőséges, számuk egyre növekszik. Néha még az emberek otthonaiba is betévedhetnek valami ehető után kutatva, de szokatlannak egyáltalán nem mondható a parkoló autók alól vagy a lefolyórács mögül kukucskáló óriásgyík látványa sem. Védettséget élveznek, ez azonban egyeseket nem tart vissza attól, hogy megegyék vagy jó pénzért eladják a befogott állatokat.

Az Ázsiában gyakori szalagos varánuszok, akár három méteresre és majd egy mázsásra is megnőhetnek. Testük több mint felét a farkuk teszi ki és menekülés közben 20 kilométeres óránként sebességgel is képesek úszni. Ragadozók, de városi szemetesként szinte bármit megesznek: halat, tojást, békákat, rágcsálókat, rákokat, kígyókat, még a rothadt húst is. Nyálukban egy olyan mérget termelő baktérium él, amely harapás után vérmérgezést okoz, így pusztítva el az áldozatot. Még ha távolról is, de rokonai a Komodon élő sárkányoknak. Ezeket persze csak a vizibiciklizés után olvastam.