Március 29.

Végre sikerült rendesen kialudnunk magunkat. A reggelit a tenger mellett, egy speciálisan erre a célra kialakított bambusz emelvényen fogyasztottuk el. A föveny kicsit köves, alig homokos. Egy pár napja partra mosott banánfa rothadó törzse körül rákok rohangáltak. A legapróbb rezdülésre is vackukba visszamenekülő, majd ismét óvatosan előmerészkedő állatok ingázása kötötte le minden figyelmünket. Végül megérkezett a kávé. A vízen pár hajó ringatózott, az ég borult volt, a néhány kilométerre fekvő Lombok hegyeinek kontúrját pedig vastag légréteg tompította. Olvasós, hanyatt dőlős idő volt a mai. Közben azt figyeltük, ahogy a ház macskája, Jerry intenzív fejrángásokkal követi a plafonon és a függőágy végén szimatoló gekkókat.

Hogy oldjam a délelőtt monotonitását, körbesétáltam a szigetet. Az óramutató járásával ellenkező irányba indulva keresztülvágtam néhány szálláson és a partig érő, elnyúlós báron, majd egy korall- és kagylódarabokkal sűrűn borított partszakasz következett. A sziget teteje és nyugati része szinte teljesen elhagyatott volt. Pár, szebb időket is megért bungaló, egy eladó pálmafaültetvény és néhány csónak. Aztán egy világvége érzetet sugárzó, elhagyatott bár, amiről ezen a délelőtti órán nehéz volt megítélni, hogy a tulajok tényleg tönkrementek vagy egyszerűen ilyen a stílusuk. Egy hajóroncs a parton, egy kevés szemét, néhány pálma alatt csendesen legelésző tehén és egy hosszabb kies, bozótos szakasz következtek. Így jutottam a mozgalmasabb déli csücsökbe.

Ott volt a kikötő, több hosszúkás testű, színes hajó ringatózott a vízen, egyet pedig éppen építettek a parton. Nem használtak szegeket, hanem facsapokkal illesztették egymásra a testet alkotó deszkákat, a közöket pedig valamifajta ragasztó és fűrészpor keverékével töltötték ki. Nem messze a félig kész testtől egy kisebb csoport hálót bogozott és kötözött. Egy nagyobb termetű, napbarnított srác ült közepén és komoly, koncentrációban összeszűkült szemekkel vágta a damilt, míg egy idősebb a lábujjaiba akasztva csomózta össze a részeket. Pontosan nem értettem a munkafolyamat lényegét. Figyeltem és fotóztam őket. A szigetkör utolsó negyedében sűrűn álltak egymás mellett a szállások, bárok, utazás szervezők irodái és búváriskolák. Egy helyieknek fenntartott boltban vettem egy ananászt és azzal tértem haza.

A nap később sem akart kisütni, mintha tejesüveg burát fordítottak volna szigetre. Így nem sok kedvünk volt a tengerben úszkálni. A halak színüket vesztették a fakó fényben, mi pedig lusták és éhesek voltunk. A sziget belsejét helyiek lakták. Nagyjából ezren. Mint egy szórványtelepülés, házcsoportosulások itt és ott, kifőzdék, kisboltok, alig pár száz méterre a turistás partvonaltól. Itt találtunk egy szimpatikus warungot, házi kifőzdét, ahol a parti ár harmadáért adták az ebédet. Kiadós nasi campurt kaptunk, amiben végre nem a rizs dominált, hanem érvényesülhettek a köret résztvevői is: csirke, zöldség, szójababból erjesztett tempeh szeletek és a méregerős paprikából készülő helyi sűrű szósz, a sambal. A fabódé előtt ültünk le. Ott volt a konyha, a kisbolt és részben ott is laktak a háziak. A környéken több macska rohangált, az egyik fáról hinta lógott, körülöttünk pedig mindenféle gyümölcshalmok. Egy helyi asszony, hatalmas, zöldségekkel, kókusszal teli kosarat próbált felemelni a hátára. Segítettünk neki. Talán valamelyik lomboki piacra igyekezett.

Délutánra végérvényesen elromlott az idő. A felhők a nyakunkba ereszkedtek és elkezdett vadul szakadni az eső. A tenger felől támadt és sokáig nem akart csillapodni. Ültünk az árkád alatt, bámultuk a lezúduló vizet és szívtuk be a nyomában keletkezet friss levegőt. Vacsorázni a délben bepróbált kifőzdébe mentünk vissza. Ahogy az ember belépett a 4×3 méteres alapterületű helyiségbe, úgy érezte, vendégségbe érkezett egy helyi családhoz. A konyha a bejárati ajtóval átellenben helyezkedett el, ahol tekintettel az esti órára már csak néhány feltétből lehetett választani. Persze nem keseredtünk el mert volt barrakuda, ami a csípős szósszal nyakon öntve fenséges vacsorának ígérkezett. Miközben az apa kiszolgált minket, addig az anya a másik ajtó mellett írta a kisebbik gyerekkel a házi feladatot. A sarokban nagy halom ananász és dinnye. A szárított áruval töltött szekrény mögötti kuckóban pedig zümmögött a TV.

Az eső nem állt el, csak szakaszosan alább hagyott, majd megint rákezdett. Sokáig bámultunk vízfüggönyön keresztül bele az estébe és figyeltük, ahogy a gekkók a lámpa fényénél összegyűlt ázott rovarokra vadásznak.