július 8.

Tegnap este csúcsosodott ki a napok óta tartó készülődés. Fejben már összeállt, mit kellene magammal vinnem, de csak este kilenckor realizálódott, hogy mindezt bele is kell majd zsúfolnom egy hátizsákba. Amit már a sátor, a derékalj és a hálózsák kombója kétharmadig megtöltött. Ennivaló kilenc napra, mert Grönlandon az olvasottak alapján minden nagyon drága, fél liter pálinka, a barátságkötésekhez, meleg ruházat, fényképezőgépek, objektívok és még megannyi apróság. Végül sikerült mindent elhelyezni, aztán a sötétben lemérve a nagy zsák velem együtt jóval verte a 115 kilót.

Reggeli közben kérdeztem Sári lányomat, hogy mit hozzak neki. Gondolkodás nélkül vágta rá: dinnyét. Mintha csak a sarki boltba mennék. Nem biztos, hogy belefér. Mert már becsekkolásnál kiderült, hogy túlsúlyos a nagyzsák. 26 kiló, hármat ki kell venni belőle. A sátor pont annyi és bele is fér a kézipoggyászba. Csak a cövekeket kellett kiszedni belőle, mert azok fegyvernek minősülnek. A gép késéssel indult Berlin felé és csak reménykedni tudunk, hogy nem sokat szűkül az amúgy is keskeny átszállási ablak. Szerencsére útközben behoztuk a lemaradást és éppen suhantunk át a reptéren, mikor egy kisegítő kisasszony megakaszt, hogy szerinte túl nagy a zsákom, biztos nem kézipoggyász, méressük már le. Majdnem 13 kiló. Sikerült meggyőzni, hogy most nagyon sietünk, de legközelebb nem fog előfordulni. Aztán szinte alig emelkedtünk el a földtől, máris landoltunk Koppenhágában.

A szállás faházak sora a reptér és a belváros között, ahová magasvasútként induló metróval utaztunk be. Először a hippi negyedet, Christiania-t jártuk körbe. Itt sok mindent szabad és kevés dolog tilos. A belsőbb bugyrokba érve megjelentek a fényképezni tilos táblák és minden kézmozdulatot villogó szempárok követtek, hangosan kiabálva innen-onnan, hogy nem kéne és tedd el. Hogy miért: kis bódékban, elfüggönyözött helyiségekben sodorják és árulják a különböző fajtájú és minőségű füves cigiket. Tábla is figyelmeztet: Have fun! Don’t run! No photos.

A belváros Hanza épületek közé zsúfolt modern kockák, gömbök, ki tudja milyen alakzatok utcarendszere. Az emberek sokszínűek, igazi olvasztótégelynek tűnik: van szőke dán, sötét bevándorló, szakállas mohamedán, cserzett bőrű inuit és kevert vérű európai. Végigsétáltunk a boltokkal tömött fő sétálóutcán majd a várost behálózó kanálisok egyike mellé leültünk vacsorázni.

Az éttermek többsége tömve, ami kedd lévén meglepett, főleg hogy a vendégek java helybélinek tűnt. Talán csak a hosszú, langymeleg estéket próbálják kiélvezni.

Heringtálat rendelek: öt különböző ízesítésű hal érkezett: egy fél füstölt, melynek belsejébe egy alig főtt tojás folyós sárgáját kellett beleönteni, talán hogy tompítsa a füstös ízt. Valamint négy másik kupac: egy almás, egy áfonyás vöröshagyma kockákkal, egy citromos kapribogyóval és egy currys snidlinggel. Mellé darabos rozsos kenyér járt vajjal. Nehéz volt kiosztani az első helyet.

Gyalog mentünk vissza a szállásra, keresztül a városba ékelődő réten, egy ledekkel kivilágított bicikliúton, kétoldalt legelő szarvasmarhák árnyai tűntek fel a naplemente utáni félhomályban.