És most nem a időről időre előforduló hisztikitörésekre gondolok, ami azt hiszem elfogadott, ha egy gyerek nagyon fáradt vagy kívül kerül a komfortzónáján. Hanem igazi színházban voltunk, igazi vizi bábszínházban. Nem tudtuk milyen lesz, csak annyit, amit a neve sejtet, meg hogy nem hosszabb háromnegyed óránál. Azaz Sári-kompatibilis, Vinyókát meg maximum kivisszük a közepén, ha nagyon nem bírja.

Még délelőtt megváltottuk a belépőt az esti 8-as előadásra. Öt perccel korábban érkeztünk, az első sorba szólt a jegyünk, szinte karnyújtásnyira a vízzel teli medencétől, ami majd a játéktér lesz. Balra fentebb egy műfa alatt ültek a zenészek és az énekesek, szövegmondók. A tömeg még áramlott be, amikor belekezdtek. Zsúfolásig megtellt a kisebb városi kultúrházra hasonlító terem. Még a bejáratnál szereztünk angol nyelvű brossurát, hogy pontosan tudjuk, mit is fogunk látni, így nem volt gond a vietnami szöveg. A gyerekaltató című prelüd után 14 rövid történetet játszottak el: szántás bivallyal, halászat, békafogás, kígyók tánca, sárkányok, angyalok, unikornisok, stb. Rövid jelenetek, melyek a gyerekek figyelmét pont lekötötték.

A bábukat mozgatók a háttérben bújtak meg, rattanfüggönnyel elválasztva a medence-színpadtól. Oda tolták ki a bábukat, melyeket víz alatti rudakkal és talan madzagokkal mozgattak hihetetlen ügyességgel. Nem kis teljesítmény derékig a vízben állva úgy irányítani egyszerre több bábút, hogy azokat nem is látják. Mégis összhangban mozogva összeáll egy élvezhető rövid történetet. A bivaly megbokrosodott, a béka ide-oda ugrált, a kígyók tekergőztek s volt olyan báb is, mely gyertyát vagy mécset tartott a kezében. A víz alól időnként szárazjég bugyogott füstösen a felszínre és színes fények pásztázták a színpadot ezzel is misztikussá téve az adott sztorit.

Mindkét gyerek végigülte, s habár Vinyóka az utolsó negyed órában már kicsit mozgékonyabb volt, őt is sokszor Móni ölébe szögezte egy-egy színesebb jelenet.