A barlangtúra után kezdtünk igazán behajózni a sziklák közé, néha a nap is előbújt a felhők mögül és zöldre festette az eddig a vastag pára és a tejüveg fény miatt szürkésnek tűnő szigeteket. Kis halászcsónakból szemlélve, kitéve a természet kényekedvének tényleg elhiszi az ember, hogy egy sárkány nyugszik itt a mélyben, akit jobb nem felbosszantani, mert ha ez a godzilla megmozdul, a hullámok mindenkit szétzúznak a környező sziklákon.

Vagy két órán át kanyarogtunk a vizen, ittunk egy vietnámi kávét: a pohár aljába sűrített tejet tesznek, rá egy kávéörleménnyel teli, lyukacsos aljú edénykét, azon keresztül csepeg le lassan az ébresztő ital a pohárba. Mindenez szobaablakból tengeres-sziklaszirtes panoráma. Aztán amíg a többiek szundítottak egy kicsit, kiültem a hajó orrába, a víz fölé lógattam a lábam és élveztem a szélesvásznú panorámát: hajókkal, a sárkány hátán meg-megcsillanó napfénnyel.

Egy szigetekkel körbevett ponton horgonyoztunk le, öt másik hajó társaságában töltjük itt az éjszakát. Öt után fokozatosan kezdett sötétedni, a fény a falak mögé bukott. A többi utas kajakozni vagy úszkálni ment, mi meg birtokba vettük a fenti fedélzezet és míg Sári a vitorlarúdról lelógó kötélen hintázott Vincike a fa padlón ismerkedett a tengerész lét kisebb nagyobb kihívásaival: sós levegő, imbolygás, négykézláb mászás.

A tengeri herkentyűs vacsorát már sötétben tálalták. Volt ott minden, ami a hajó alatt él és mozog: halfilé, halpogácsa, sült tintahalláb meg óriási garnéla. Szerencsére Sári szereti a halat, de most kiderült, hogy Vinyoka is. Nyelte rizzsel együtt a filét, mint aki eddig úszva jött és nem hajóval.

Este karaoke és tintahalhorgászat közül lehetett választani. Szerencsére senki nem ivott még annyit, hogy kezébe vegye a mikrofont, azonban a pecabotok gyorsan elfogytak. Erős reflektorral megvilágították az orr előtt a vizet, odatelepedtünk és lógattuk bele a háromágú horogban végződő gumicsalis damilt. Ami nem volt hosszabb mint a két méteres bot. Az egészet fel-le kellett mozgatni, állítólag az vonzza be az éjjeli ragadozókat. Sári kült mellém és merítettük fel és le a csalit a tengerben. Nagyon várta, hogy fogjunk valamit, izgatott volt, alig tudtam visszahúzni a hajó széléről: nem akartam hogy aztán a végén őt kelljen kipecázni. Tintahalak pedig voltak, mert egy kvázi kapást láttunk: alulról egy rárontott a gumicsalira, de nem ragasta el, így megmenekült. Végül meguntuk. Visszamentünk a szobába, jött az esti rutin, a fogmosás és a mese, mert az a tengeren sem maradhat el, majd felosztottuk a két keskeny ágyat és aludtunk. Anya es apa élével, a gyerekek meg a fal mellett.