A gyöngyfarm után hajót váltottunk, az vitt a következő szállásra. Ez kisebb volt, de találtunk egy árnyékos helyet a fedélzeten, ahol Sári iPodról mozizott, Vinyóka meg aludt egy kicsit. A kőszigetek mit sem vesztettek a szépségükből, főleg hogy időközben kisütött a nap, felszálltak a felhők, kinyílt a tengerig érő kék ég.

A jó két órás utazás alatt számtalan vízen lebegő ház mellett haladtunk el, egy-egy család élhetett mindegyiken, ott száradt a mosott ruha, kutya ugatta a másik lebegő ház melletti kutyát. Rendes járófelület talán csak pár négyzetméter a ház előtt, egyébként pedig négyzet rácshálózatban pallók. Talán halászatból tarthatják fent magukat az itt élők, talán a gyöngyfarmon dolgoznak, nem derült ki.

Fejünk fölött tűzött a nap, amikor befordultunk a szállás irányába és megpillantottuk a százméteres aranysárga fövenyt, mögötte éppen annyi hellyel a fákkal benőtt meredek hegyoldala előtt, hogy ott még elfér pár házikó, meg egy strandröplabda pálya és egy oldalról nyitott közösségi épület. Hosszú, rozoga, fából és betonból épült mólón sétáltunk be ide, ahol egyből terítettek is ebédhez, szokásos sültek, hal, rizs és gyümölcs, majd kiosztották a szobakulcsokat és estig mindenki azt csinált, amit akart. Vezetőnk, vagy a szállásadók, nagyon gálánsak voltak: alapból csak kétágyas szobát foglaltunk, két egyszemélyes ággyal, mivel azonban látták, négyen vagyunk, tengerre néző, nagyobb szobát kaptunk. A kilatás a lábakon álló ház taraszáról csodás: balra a part, aztán egy magas sziklafal, szemben egy kis sziget parányi stranddal, majd a móló, amin besétáltunk. Csak arra kellett vigyázni, nehogy a gyerekek lepotyogjanak a 3 méterrel alattunk hullámzó tengerbe. Sári megértette a veszélyt, Vinyókát pedig egy műanyag lábtörlő tartott vissza, amiből a kiálló gumitüskék irritálták a kezét, ahányszor csak rátenyerelt.

Ebéd után irány a part, a víz lassan mélyült, de 10 méter után jól jött az úszógumi. Vincike nagyon élvezte első tengeri csobbanását, intenzíven csapkodott a kezével, szálltak a sós cseppek a fejére, szemébe, de nem zavarta, csak rugott és evezett. Sári pedig ki sem akart jönni, ötször vagy tízszer is beúsztunk, majd verseny kifele, amit természetesen mindig neki kellett megnyernie. Aztán jött a homokvárépítés, Sári kagylókkal díszítette, Vincike meg is kóstolta egy óvatlan pillanatban.

Az egész délután nagy vidámságban telt, kislányunk a vízben ordibálta, hogy ez fantasztikus, nagyon jó. Annyira felpörgött, hogy aludni sem tudott. Csak befeküldt a két pálma közé kifeszített hintaágyba és nézte a meséjét. Végre a gyerekeknek is elkezdődött a kirándulas, a buli, mert tényleg érdekes Hanoi, meg csodás helyeken hajóztunk, de itt lehetett először szabadon örömködni, ugrálni és rohangálni.