délutáni fotó-thankyou

Az ebéd és a délelőtti program elnyomta a többieket, ledőltek aludni a hűvös szobában. Engem meg vitt a kávé sétálni az óvárosba, fényképezőgéppel keresve az érdekes arcokat és helyeket. Amíg nincs sötét, irány a piac, ott mindig történik valami, színes mind az árukészlet, mind az emberek. A halas szekció már bezárt, a fedett csarnokban is pakolásztak már, körülötte azonban még pezsgett az élet.

_mg_3595
a komp indulására váró motorosok egyike

Egy erősen rúzsozott szájú nő szélesen vigyorgott, fotózzam le. Sejtettem, hogy pénzt akar, mondtam is neki fotóért nem szoktam fizetni, ő azonban csak erősködött, kattintsak már. Én nyomtam a gombot, ő vigyorgott, mint a töklámpa, aztán már nyílt is a tenyere. Sajnálom, írtam ki az arcomra, nem fizetek és továbbáltam.

_mg_3546
együtt jobb a nézelődés is

Aztán rájöttem, hogy ez nem feltétlenül a legjobb hozzáállás, így a következő alanytól vettem egy fél kilo longant – cseresznye meretű, a félkemény barnás héj alatt fehér húsú, édeskés gyümölcs. Így már fairnek tűnk a dolog: ő adott valamit én cserébe valamit, megvolt a kapcsolat és nem csak egy lopott fotóról szól a történet.

_mg_3619
a lampionok városa igazi esküvő-fotós mágnes

Ahogy sötétedett, a piacon elfogytak a témák, azonban az óvárosban sorra gyúltak ki az utcákon a lampionok. Egy fél órán át ideálisak voltak a fényviszonyok: még nem borult sötétségbe az ég, de a fények már újraszínezték az utcákat. Egyre több túrista érkezett, beindult a ma esti pénzkerék a vendéglátóknál, utcai árusoknál, ladikot evezőknél. A hídon is megjelentek a papírlótuszban égő gyertát kínáló nők és gyerekek, amit egy dollárért vízre helyeznek, mi meg nézzük, ahogy elringatja a folyó.

_mg_3721
hazafele a hídon

Továbbra is igyekeztem észben tartani, hogy a képért cserébe adjak valamit. Miután lefotóztam a hajón várakozó motoros férfiakat, pénzt kértek. Mondtam, szálljanak le egy sörre. Nem volt rá idejük, így nyújtottam feléjük a longanből. Elfogadták és jót nevettek. Így tett a lampionárus lánya, a szakállát büszkén simogató csónakos és egy úszógyertya árus is.
Hamarosan teljesen besötétedett, így hazamentem a családhoz, nemrég keltek föl a délutáni szundiból, majd bevágódtunk a hotellel szembeni Cafe 41-be, ahol végre ettünk egy igazán jó és különleges pho levest. Hogy töröljük a hanoi negatív próbálkozást. Na, az fantasztikus volt. És mellette végre azt is megtudtuk, hogy kell ejteni ennek a Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő levesnek a nevét. Mert hallottunk már a po-tól fakh-ig mindenféle verziót. Föe – mondta a néni, itt mi föe-nek ejtjük. Jó étvágyat!