vizes programok

CSOBBANÁS

Nagy reggelivel fogadtak a szállásadók: banánlevélben párolt rizs, szószos csirke, dinnye, tízféle aprósütemény, meg a szokásos pirítós és három színű műlekvár. Vége a böjti időszaknak, keződik az egyhetes ünnep, melynek nyitásaként a helyiek mindenkit megvendégelnek. Aztán mivel Sári babát hétökrös szekérrel sem lehetett visszafogni, irány a part. A föveny melletti bárok még üresek, most kezdik kölcsönözni az első jetski-ket és még pont vetnek némi árnyékot a közeli épületek.

a tengerpart izgalmas játszótér

A víz nagyon kellemes, szinte szájmeleg, átmenet nélkül lehet belemerülni, s szinte alig mélyül. Csodás. Sári imádja, nagyokat nevet, ahogy a hullámok dobálják és egyre azt nézi, mikor tűnik fel Némó. Olyan jó hallani és látni, hogy a kiscsaj felszabadultan örül: egész eddig erre várt. Azóta, hogy indulás előtt két nappal felvette polipos úszóruháját, jelezvén: mehetünk a tengerhez.

A VÍZESÉS ALATT

Ma délután is aludtunk, de sikerült korábban kirobbantani magunkat a hűtött szobából, át a hűtött kocsiba, hogy ismét romantikus filmekbe illő tengerpartot találjunk. Volt egy karika a térképen (tegnap kaptunk pár tippet a helyiektől), ahol még nem jártunk. Irány az északnyugati csücsök, kevesebb, mint egy óra. Erősen bámultunk ki a kocsi ablakán, de part sehol. Csak erdő, dzsungel, hotel, erdő, erdő. Aztán jött egy parkoló. Az út másik oldalán, több kocsi is állt benne. Táblák, térkép: negyedórás sétával egy vízeséshez juthatunk. Nézzük meg, ha már itt vagyunk.

hűsölés az erdő közepén

Betonozott járdából kilógó kődarabok, felettünk a dzsungel, szemben pedig egy magasba nyúló fal, amin éppen csak csorgadozik a víz. Száraz évszak van, tény, szerencsére az égbetörő, mohás fal alatt teniszpályányi tavacska gyűjtötte az éppen hogy csak aláfolyó vizet. Kellemesen hideg, a vízesés beesési pontjánál le sem ér a lábam. Egy helyiek vezette, fiatal turistákból álló csoport sörözött a parton, vagy hűtötte magát a vízben. Sári, mint ahogy az lenni szokott, eleinte a lábát sem akarta beledugni, aztán meg alig tudtuk kivonszolni, hogy menni kellene. Annyira élvezte a hideg vizet. Később a tegnap már felfedezett – egyik oldalán cementgyár, a másikon egy félsziget – parton álltunk meg gyümölcsözni. Éppen elkezdett szakadni az eső, befutottunk egy fedett pihenő alá, ahol rambutánt, mangót és sárgarépát uzsonnáztunk. Négy bangladeshi srác és egy fiatal maláj pár társaságában, akiket szintén a zivatar zavart be a tető alá.

imádom a cicát

Amilyen gyorsan jöttek, úgy távoztak a felhők és megjelent a macska, akivel Sári kötött barátságot. Elöször csak távolról, aztán a kezében keksszel, a végén már a földön fetrengve ismerkedtek.