A kifutópályát megkerütve értük el a kutyaszán útvonalat, azon vágunk neki a nyári tundrának. Bal oldalon a tenger, jobbunkon a szárazföldből kinövő, kisebb-nagyobb hegyek. A talaj néhol lápos, köveken kellett lépkedni a fűben felgyülemlett víz felett. A virágokkal színesített, mégis a magas növények híján kopárnak tűnő táj és a vízen úszó tucatnyi jégtömbök között ugrált az ember szeme.

Ahogy követtük a kőröl kőre ugráló képzeletbeli útvonalat, majd a vastag, földhöz lapuló növényzetbe taposott ösvényt, lassan kezdett kibukkanni az ég kékje. A jég felől hideg és télszag jött, míg fejünkről levette a sapkát a nap, bakancsainkkal pedig felvertük az aljnövényzetben megbúvó összes szúnyogot, melyek aztán bosszantó glóriaként hosszan kísértek.

A vastag felhőréteg megszórta fényben feldobtuk a sátrakat, majd a szánhúzó kutyacsaládok házaival övezett úton besétáltunk a városba: kellett térkép és a gázfőzőhöz palack. A központ nem több egy útkereszteződésnél: tourist office, ajándékbolt, sportbolt, kocsma-sörfőző kombó és a hentes. Ahol a tenger élővilága kerül a pultokra: halak, rákok, fóka és néhanapján bálna.

Tegnap este csúcsosodott ki a napok óta tartó készülődés. Fejben már összeállt, mit kellene magammal vinnem, de csak este kilenckor realizálódott, hogy mindezt bele is kell majd zsúfolnom egy hátizsákba. Amit már a sátor, a derékalj és a hálózsák kombója kétharmadig megtöltött.