augusztus 25.

Ma volt Móni születésnapja. Ma mindenki őt ünnepelte. Mire felkelt, kisütött a nap és megérkezett ágyához a friss kávé. És már minden rendben volt. Nem esett az eső, a kis autónk ott állt boldogan a ház mellett, új átalakítóval, félig benzinnel, a felhők pedig széthúzódtak az égen. Reggeli után ideális sétálóidő kerekedett. Úgy döntöttünk itt töltünk még egy éjszakát és kicsit sétálunk a városban.

Rotorua az Északi-sziget nagyjából közepén fekszik a Rotorua tó partján. A környék vulkanikusan viszonylag aktív, forrong, ami lépten-nyomon tetten is érhető a városban. Ezt már akkor megéreztük, mikor tegnap este, sötétben kiszálltunk azt autónkból. Az utcákon kénes záptojás szag terjeng, ami néha erősen beveszi magát egy-egy szélmenetes sarokba. A környékbeliek Rottenrua-nak is hívjak a helyet (ami magyarul kb annyit tesz, mint Rohadtrua), ezzel is utalva a kigőzölgésekre. És ha valaki netalántán elereszti magát a kocsiban könnyen lehet a szag eredetét a vulkáni utóműködésre fogni.

Van egy park a városban, ahol közelebbről is megszemlélhetőek a bugyogó hőforrások és sárfortyogók. Oda sétáltunk el délelőtt és csak ámultunk és bámultunk a természet csodáin. Egyik sarkon szörcsög a föld és forró víz bugyog elő a bokrok mellett, máshol sűrű pára borítja a tavat, alig látni valamit, mintha éppen most lépnénk be egy gőzfürdőbe. És mindhez csodásan süt a nap, oly távolinak tűnnek már a tegnapi viharfelhők.

Aztán irány a vásárlás, legyen mit az ünnepi asztalra tenni. Az árak, nagyjából mint otthon, valami kicsit drágább, van ami olcsóbb. A hús- és haltermékek igen jók és olcsók, a helyi sörök szintúgy, az olcsóbb borok is minőségiek, viszont a pékáruk és a zöldségek drágák, persze nem szabad megfeledkezni arról, hogy itt most tél van. A szeletelt, pirítani való kenyér ugyan olcsó, de az meg olyan mint a kirántott bárányfelhő. Persze mindig van valami akció és leárazás így egy-egy bevásárlás alkalmával nem fizetünk többen, mint otthon. Sőt néha elcsodálkozunk mennyiből kijöttünk.

Ünnepi ebéd, kávé, csokis süti és az édes pihenés, ez volt a születésnapos kívánsága. Én meg ültem mellette az ágyon és elkezdtem gépelni úti élményeinket, válogattam a képeket. Móni meg aludt édesen. Délután még beugrottunk egy másik boltba valami lábast meg műanyag dobozt venni. Az elsőt útközben főzésre, a másikat meg felgyülemlett cuccunk (főleg kaja) kocsiba való ki és bepakolására. Mindenki így csinálja. Ez gondolom egészen addig kényelmes, míg le nem rohad valahol az autó, aztán akkor lehet cipelni a dobozt is.