hosszú út Borobudurig
Száguldottunk a sötétben a nyálkás úton. Rövidnadrág, esőkabát, hátamon a nagy zsákkal. Kezdett egyre nehezebbé válni a tehetetlen súly, főleg a kanyarokban, ahol szinte nem is fékezett a sofőr, inkább csak a súrlódás tompította a sebességet. Az járt a fejemben, hogy ha esünk, legalább a zsákra essek, hogy finomabb legyen a becsapódás, miközben próbáltam hátrafelé is nézni, hogy Móni és sofőre is követnek-e minket.