Nepálba érve az ember legjobb, ha elveszti az időérzékét. Nem lesz rá szüksége. Legokosabb, ha mindjárt a reptéren odaadjuk karóránkat az első szembejövő idegennek. Errefelé az a mondás járja, hogy a nyugati embernek órája van, a keletinek meg ideje.

Ez persze elsőre alig hihető. A főváros útjain egymás nyakára hágnak az autók, buszok, köztük motorosok és gyalogosok keresik a pillanatokra megnyíló réseket. S minél szűkebb az utca, annál intenzívebb a forgatag. Mindenki dudál, mintha a fék helyére kötötték volna be azt. Aztán befordulunk egy sarkon és sztúpa körül mantrázó, imamalmokat pörgető csoportba futunk. Nem messze, egy hindu templom lábánál tenyérjós várja a kuncsaftokat. Az árnyékban kutyák fekszenek, mellettük a földre kiterített dobozokról zöldségeket árulnak. Tejes teát szürcsölők bámulnak bele a jelenbe, s mintha újabb rész kezdődne kedvenc sorozatukból várják, mit hoz a következő perc.

Ha mélyebben bele szeretnénk látni a társadalom velejébe, menjünk el a halottégetésre. A nepáliak szent folyója, a Bagmati partján fekszik a Pashupatinath templom, ahol a helyiek földi maradványait visszaadják a természetnek. Közszemlére téve ezt a nálunk oly befelé forduló szertartást. Míg a szemközti parton emberek csoportba verődve nézelődnek, addig a gyászolók a testet meztelenre vetkőztetik és megmosdatják a Bagmati kakaóbarna szent vizében. Aztán sárga lepelbe csavarják és ráhelyezik a vastag rönkökből rakott máglyára. Majd a legidősebb fiú, vagy férfi hozzátartozó, akinek a gyász jeleként kopaszra borotválták a fejét a holttest szájánál kezdve meggyújtja a tüzet. Az országban uralkodó vallás, a hinduizmus szerint az ember öt alapelemből áll össze. Ezek a víz, a föld, a tűz, a levegő és az ég. Égetés közben ezekre esik szét a test: táplálja a tüzet, a levegővel keveredett füst a lélekkel együtt az égbe száll, a hamu pedig a vízbe hullik.

A keringő pedig örök, ahogy a testek is folyamatosan követik egymást az égető platformokon. A tűz kihunytával a maradványokat belelökik a folyóba, mely közvetlen összeköttetésben áll a Gangesszel. Ekkor tűnnek fel a nadrágra vetkőzött gyerekek, belevetik magukat az alig derékig érő vízbe és megindul a vadászat. Kiszedik a még használható rönkdarabokat és alaposan átkutatják a medret. Többen madzagra kötött mágnessel felszerelkezve jönnek, az lógatják be a partról, hátha fémpénzre vagy nagy ritkán ékszerre akadnak. Senki nem csodálkozik. Ez is része az élet nagy körforgásának.