A jakvajas tea íze első alkalommal legalább akkora kultúrsokk, mint látni a Potala palota szentélyeibe begyömöszölt egy jüanosokat. Ezer meg ezer kicsi Mao mosolyog ránk a bankjegyekről, minden pillanatban arra emlékeztetve, hogy ez a Tibet már nem ugyanaz a Tibet, amit filmélményeink alapján elképzelnénk.

A tibeti buddhisták legszentebb temploma, a Jokhang körül már napfelkelte előtt örvénylik a tömeg. Járják a korát, a zarándoklati köröket, miközben megállás nélkül pörgetik az imamalmot és mormolják a mantrát. A helyiek mindennapi rutinjába beépültek ezek a 15 perces körök. Akár munka, akár iskola előtt. Az öregek pedig szinte egész nap róják az óramutató járását követő meditatív utat. Izmos vajas teával kezdenek reggel, napközben pedig cukros-tejessel folytatják. Közben pedig beszélgetnek, pletykálnak, intenzív társadalmi életet élnek.

A Jokhangot övező utcákra és az előtte elterülő Barkhor térre csak rendőrségi átvilágítás után lehet bejutni. Mint a reptéren, embert és csomagját egyaránt ellenőrzik. Öngyújtót és fegyvert, meg talán gyúlékony anyagot keresnek. Az önmagát felgyújtó szerzetes az irányító rendszer rémálma. A lángoló vörös ruhások híre gyorsan bejárja a sajtót és rövid másodpercek erejéig Tibetre fordítja a világ fejét. Pedig a kínaiak optikailag mindent megtesznek, hogy úgy tűnjék: itt minden rendben van, a Kulturális Forradalom évei alatt mit se változott a város.

Pár évvel ezelőtt még állig felfegyverkezett katonák álltak négyes posztokban, egymástól alig ötven méterre végig a korán. Most meg semmi. Sőt! Imamalmokat imitáló világítótestek lógnak a nemrég telepített kandeláberekről. Szépülő városközpont. Habár eltűntek a helyiek csecsebecséket árusító standjai, helyettük kínai üzletek nyíltak a hagyományos tibeti házak alagsoraiban. A tömeg azonban időtlenül kering tovább, passzívan tiltakozva a megállíthatatlan változások ellen.

Melyek nem minden esetben rosszak és elítélendőek, mert szemellenzősek vagyunk, ha azt gondoljuk, hogy ebben a történetben vannak a jók és a rosszak, a feketék és a fehérek. Mert a történelem csak ismétli magát és fogadjuk el, hogy voltak olyan időszakok, amikor a fehérek voltak a feketék és fordítva. Mert Kína, kórházakat és vasútvonalakat épít, csatornáz és fejleszt. A tibetiek ugyanúgy ülnek a modern rendelők váróiban és a helyijáratokon, mint a betelepített megszállók. Persze naivság lenne feltételezni, hogy Kína mindezt minden érdek nélkül teszi. Kell neki a terület, az ásványkincs és a felvevőpiac. Régi recept közepes csomagolásban.

A tibeti városmagot mint sokszoros burok veszi körbe a panelblokkjaival erőt, üvegfelületeivel és fényreklámjaival modernséget sugárzó kínai. Mint izmos kígyó fojtogatja a védtelennek tűnő áldozatát. Aki csak mormol, bízik a jövőben és reménykedik, hogy az elmorzsolt mantráknak köszönhetően újjászületve újabb lépéseket tesz meg a Nirvánába vezető úton.