Ha a halottégetés nem merített volna elég mélyen bele a nepáli mindennapokba, akkor szombaton menjünk el és nézzük meg hogyan mutatnak be állatáldozatot a helyiek. S habár sokat láttunk és tapasztaltunk az elmúlt másfél hétben, az oltárra fröcsögő meleg vér látványa még az edzettebbeket is kimozdítja komfortzónájukból. A Katmandu-medence déli peremén található szent helyen, Dakshinkaliban hindu tömegek vérrel oltják Siva destruktív manifesztálódásának, Kali istennőnek szomját.

A murvás parkolóból árusok sora mutatja az utat. Egy részük kegytárgyakat, mások vásári kacatot, zöldséget vagy fűszereket kínálnak. Aztán néhány kecske és pár ketrecnyi tyúk. Várják hamarosan elkövetkező szomorú sorsukat. Már kora reggel embertömeg kígyózik le a völgybe, a fák takarásában rejtőzködő szentély irányába. Kezükben áldozati ajándékokkal, virágdekorációkkal, rövid pórázon tartott állatokkal és álmos gyerekekkel toporognak egyre közelebb a nap első fényére már vérben ázó templomhoz. Az istennő szobrának környékét gyertyák és füstölők nehéz szaga üli meg.

Belépés szigorúan csak hinduknak. Az érdeklődők oldalról kukucskálhatnak befele. Kali szobra előtt nagy a forgalom. Két kis srác gumislaggal locsolja fel a vért, míg pár lépéssel mögöttük az áldozatot végző férfi egy kis gidát vezet a szentélyhez. Letérdel, hátrahajtja az állat fejét majd a késért nyúl. A halált a mindennapokból száműzők közül többen hátrahőkölnek. Bele egy vértócsába, amit a templom mellé kidobott állatfej eresztett magából. Nem mintha nálunk ez másképpen lenne. Mi is ölünk, csak felénk fehér csempés vágóhídon fröcsög a vér, hogy aztán a hús gusztusosan felszeletelve és előrecsomagolva kerüljön elénk az üzletek hűtőpultjain.

Az állatokat két épülettel odébb itt is feldolgozzák. Hatalmas kondérban lobog a víz, a földön ketten csirkét kopasztanak, mások egy leforrázott kecske szőrét kapargatják. Szemben velünk pedig a derékig érő fatuskón egy bárdos a húst darabolja. Zacskókba, amit a szemközti fal mellett várakozók markolnak fel. Kifizetik a munkadíjat, majd mennek haza, hogy még ebédre elkészüljön a currys, rizses finomság.

A templom és a darabolóüzem között papok ülnek a földre terített vásznon. Előttük kis edényben joghurt, festékek, rizsszemek, pár ecset és egyéb kellékek. Sorban guggolnak eléjük az emberek, a pap imát mormol, majd piros, rizses-joghurtos pasztát nyom a homlokukra. Még pár ecsetvonás dekoráció gyanánt és kész is a tika. Az istenek áldását szimbolizáló, a mindent látó és mindent tudó harmadik szemet ábrázoló piros paca, amit a test legfontosabb csakra pontjára helyeznek.

Bevett szokás, hogy a helyiek nem csak magukra, de frissen vásárolt autójukra vagy motorjukra is kérnek áldást az egyik erre szakosodott paptól. Aki a motorházat felnyitva annak szinte minden porcikáját megszenteli, majd ahogy az embereket, a karosszériát is behinti piros porral. Hiszik, hogy ezek a járművek szerencsésebbek lesznek a forgalomban, nem robbannak le olyan gyakran és nem szenvednek komolyabb balesetet. Egyfajta biztosítás ez, amit nem egy adott társasággal, hanem a hindu istenekkel kötnek az itt élők.