Helyi idő szerint elég későn keltünk, magyar szerint meg túl korán, de ez is része az átállásnak. A kötelező 7 Elevenes kávé, dobozos tej és töltött buci vásárlás után kisétáltunk a Bangkokot kettészelő folyó, a közeli Chao Praya melletti parkba, hogy az árnyas fák alatt megreggelizzünk.

A műanyagszeméttel és úszó zöld növényekkel terhelt folyó partján mindig látni varánuszt, most is ott sütkérezett egy a vízbe lógó gyökerek között. Intettünk neki, hogy helló, aztán toltuk tovább a babakocsit ki a mólóra: a távolban már feltűnt egy narancssárga zászlós expressz hajó, ami a város modern központjába visz majd minket. Dél lévén tömve volt.

A kapitány járó motorral beparkolt, az emberek pillanatok alatt ki és beugráltak, mi is fel, Móni kezében Sári, hónom alatt a babakocsi és nyomultunk egyre beljebb a hosszúkás, nyitott oldalú hajótestbe. A babakocsi sehol nem fért el kényelmesen, mégsem szólt be senki, hogy vidd már odébb azt a szart. Az emberek összébb húzták magukat és a legtöbben rámosolyogtak a benne ülő kisfiúnkra. Az óvárosból 14 megálló a modern, felhőkarcolókkal tömött központ. Barnás-iszapos vízen, megannyi csókak és bárka meg hajóvonta mellett elnavigálva.

Kiszállást követően csak pár száz métert tettünk meg utcaszinten, aztán vitt is fel a lift a magasvasúthoz, amivel két újabb megálló elérni a park Lumphini Park szélét. Legálábbis így gondoltuk, mert miután visszatértünk a magasvasút 20 fokából az aszfaltszint 35-ébe, jöttünk rá: egy megállót még mehettünk volna. Aztán 10 perc múlva kiderült, milyen jó hogy elvétettük.