A sziget egyik legfelkapottabb látványossága az északnyugati csücsök hegyeire felfutó felvonó. Mivel reggeli közben szó szerint leszakadt az ég, eleinte nem sok értelmét láttuk felmenni, hiszen a tájból semmi, felhőkből annál több látszott. Aztán ahogy összepakoltunk, kezdett javulni a helyzet, így adtunk a dolognak egy esélyt. Eleinte csak keringtünk a felvonó köré épített vásárlós, evős, pénzköltős komplexumban.

Míg a felhők jöttek-mentek, megebédeltünk a parkoló melletti kifőzdében, s végül fél kettőre kisütött a nap. Ki tudja meddig tart, gondoltuk, miközben sovány malac vágtában igyekeztünk a pénztárak felé, majd jeggyel a kezünkben beálltunk a kabinokhoz vezető sorba. Tíz perces toporgás után bent is ültünk a hatszemélyes dobozban, s megindultunk felfele. A földet gyorsan elrántotta a talpunk alól a szerkezet, melyet az osztrákok építettek. Egy köztes állomás beiktatásával 700 méter magasra visz fel és alsó szakasza a kiírás szerint a világ legmeredekebb kötélpályája. Úgy is nézett ki: alattunk a dzsungel, fent egy sziklacsúcs, mögöttünk pedig a párával homályosított tenger. A hatalmas fák eleinte közel voltak, de a végére, mintha kisrepülőből bámultunk volna kifele, úgy eltávolodtak. Néha egy-egy széllökés is meglibbentette a kabint, csak hogy érezzük a magasságot és értékeljük a megérkezését a köztes platformra. Innen is meggyőző a kilátás, habár még csak félkörnyi volt a panoráma. A második pályaszakasz az előzőhöz képest szinte semmit nem emelkedett, a két szomszédos csúcsot kötötte össze egymással. Az itt épült körkilátón már 360 fokos volt a kilátás.

Tenger, csúcs, tengeröböl, házak, csúcs, csúcs, felvonó. Mindenki fotózott, főleg önmagát a táj előtt. Egy tábla versenyt is hírdetett: készítse el a legjobb szelfit, töltse fel ide és ide, mert akkor nyerhet ezt és ezt. A levegő legalább öt fokkal volt kellemesebb, mint tengerszinten. A kilátóhoz kicsit lejjebb tartozik egy a mélység fölött átívelő Skywalk is, azonban az most átépítés alatt állt. Valaki azt mesélte azért, mert túl sok bázisugró lendült onnan a mélybe és hogy ez ellen akarnak tenni valamit. A szigetre szánt idő lassan kezdett elfogyni, a 6-os kompra váltottunk jegyet, indulnunk kellett.

 

A felső megállóban várakozva egy Miki egérnek öltözött figura lépett Sárihoz. Eddig nem nagyon érdekelte ez a világ, de most egycsapásra beleszeretett. Megfogta Miki kezét, köszönt neki, félt tőle, de legszívesebben megölelte volna. Aztán megjött a felvonó, betereltek minket, hirtelen megszakítva a kapcsolatot. Sári ettől kezdve két napig ebben a sztoriban élt. Szerinte azért megyünk innen Szingapúrba, hogy ott megint találkozhassunk az egérrel.