augusztus 18.

Nem kell mondani, nem a legjobb formánkban ébredtünk reggel, vagy hajnalban, vagy mikor, de még sötét volt. Legszívesebben még aludtunk volna délig, de ugye mára nem ezt terveztük.
Ma indul a nagy utazás, le délre, a világ másik felére Új-Zélandra. A lakás üres, ami kell velünk a hátiszákokban, 40-50 kiló holmi összesen, amire egy embernek szüksége lehet odalent. Kulcs a postaládába, ki a buszpályaudvarra és viszlát.
7-kor indultunk és 10-re már Schwehatra is ért a busz, ahol volt még 4 óránk becsekkolásig. Széknek és padoknak nyoma sincsen, így egy nyugodtabb, elhagyatott folyosón táborozunk le. Aludni nemigen lehet, csak próbálunk túlélni 2-ig egy idő után már se feküdni, se ülni nem kényelmes a kemény burkolaton.
Aztán 4 után felszökken a gép az aszfaltcsíkról, irány London. Első megálló, még egy kis magyar vendégszeretet Kató Balázsnál. A reptérről busszal mentünk be a központba, s máris jön egy morzsányi kaland. A buszsofőr nem mondta be a megálló nevét, ahol le kellett volna szállnunk, vagy csak mi ültünk túl hátul ő meg csak magának mondta, így csak akkor derült ki, hogy túljöttünk, mikor a busz lerohadt egy (elszakadt az ékszíja). Odafent vigyáznak ránk, s ennek hála csak 10 percet kellett visszagyalogolnunk teljes menetfelszeretésben, kevés alvással szervezetünkben. Aztán be a metróba és irány Pinner városrész és Balázs szobája, amit egy éjszakára megoszt velünk.
Az első egypár belépő, üdvözlégy pohárka után már minden rossz emlék és táskacipelés a múltba veszett. Később felkerestünk még egy helyi pub-ot is majd átsétáltunk a néhány üzletnyire fekvő indiai étterembe egy hamisítatlan, nem mikróban hanem kis, zsírfoltos konyhában készült, fűszeres bárány curry-re. Már majdnem vége is lett a napnak, ha lefekvés előtt nem fogyasztottunk volna el még néhány kilépő italt.