augusztus 27.

Tíz után már ismét úton voltunk és nemsokára megpillantottuk az első havas csúcsokat. A Tongariro NP vulkanikus csúcsait, először a legkisebbet a majd 2000 méteres Tongariro hegyet, majd a tökéletesen kúp formájú Ngauruhoe-t végül a csaknem 2800 méteres Ruapehu-t. Hatalmas a kontraszt a zöld fű és zöld növényzet és a háttérben feszülő, csipkézett és szinte talpig porcukorral hintett hegyek között.

Első utunk Whakapapa faluba vezet, hogy informálódjunk a hó helyzet és a túraútvonalak járhatóságával kapcsoltban. Eredeti tervünk az volt, hogy átkelünk a Tongariro átjáró híres útvonalán, mely a Tongariro és a Ngauruhoe hegyek között kanyarog 2000 méteres magasságig is feljutva, de erről gyorsan letettünk, ahogy megláttuk a szinte a hegyek térdéig leérő havat. Kisebb túra az alternatíva, de először szállást kellett foglalnunk. Itt a környék, síszezon lévén, elég drága, így az olcsóbb szoba reményében még egy 20 km-t autózunk.

Felvettünk egy stoppos figurát, ahogy mentünk vissza, most már túrához öltözve Whakapapa faluba. Alig fért be a snowboardja, de boldog, hogy még idejében odaér a hegyre (kb fél 12 múlott), és tud sötétedésig, kb este 6-ig, még csúszni néhányat. Felvisszük egészen a felvonóig, ami saját állítás szerint 1600 méter körül kezdődött. Itt már mindent masszívan hó borított, a felhők közelebb kerültek az emberek pedig téliesen voltak felöltözve. Mi most nem ilyen túrára készültünk, úgyhogy lejjebb ereszkedtünk jó 5-600 métert és nekivágtunk első túránknak itt lent délen.

Célunk egy vízesés volt, olyan 1 órányi járásra a kocsitól. Leszámítva az első néhány száz métert, ami még betonozott volt, a kijelölt út java része havas és hókásás terepen vitt. A környéket javarészt örökzöldek borították, a háttérben pedig hol teljesen, hol félig felhőköntösbe burkolózva a Ngauruhoe tökéletes vulkanikus csúcsa uralta. Jó volt végre mozogni, sétálni, friss levegőt szívni és a csodás környezetben gyönyörködni.

Este fél nyolcra lefoglaltuk a szállás forró fürdőjét (akkor még nem tudtuk mit takar a kifejezés, de mivel járt a szobához fél óra ingyen, bejelentkeztünk). Olyan volt, mint a klasszikus cowboy-os filmekben a fürdődézsa, csak egy kicsit nagyobb, modernebb kiadású és oldalról bugyogott bele a víz. Nem a legforróbb, de egy ideig megtette. A végén sajnos nem tudtuk megnézni merre folyik le a víz a lefolyóban, mert jöttek még utánunk is melegedni és bizonyára nem lettek volna boldogok, ha közöljük velük, tudományos kíváncsiságtól vezérelve kifolyattuk a fürdővizet.