augusztus 28.

Reggel úgy határoztunk, hogy megnézzük magunknak azt a Csendes-óceánt és leautókázunk Napierbe, ami nyáron egy nyüzsgő fürdőváros, télen meg, majd meglátjuk. De hogy ma se maradjunk túra és látvány nélkül, beiktattunk egy klasszikus, kocsiablakból kibámulós habkönnyű kalandot. Klasszikus, mert sokan azt gondolják ez a kirándulás, ablakon kibámulós, mert körülöttünk van a kocsi, habkönnyű, mert alig fáraszt, de kaland, mert én vezetek.

A terv az volt, hogy óramutató járásával ellenkező irányban megkerüljük a Tongariro NP-t, Turanginál zárjuk a kört, egy kicsit ismerős terepen Taupóig, aztán le délkeletre Napier irányába. Ez így elég nagy kerülő, de annyit akartunk magunkba szívni a látványból, amennyit csak lehetett. Először láttuk a tegnapról már ismerős havas csúcsokat, aztán átkeltünk egy vastag, száraz fű borította sivatagon, aztán el a Taupo-tó mellett, majd Szlovéniára emlékeztető friss, alpesi táj következett.

Sokat kellett kanyarogni az autóval, de vagy 100 kilométeren át tekergettem a kormányt és minden jól ment. Taupo után megálltunk egy kilátópontnál és egy hatalmas vízesésre leltünk. Itt nagyon figyelnek arra, hogy ha van valami látnivaló az út mellett, akkor azt kitáblázzák, odaraknak egy padot meg egy szemetest, aztán lehet bámulni a szépet, míg az embernek szellőzik a feje vagy harap valamit.

Késő délután ékeztünk meg Napierbe. Kipakoltunk és mindenek előtt lesétáltunk az óceán partjára. A találkozást egy üveg sörrel tettük emlékezetessé. Aztán az este már csak a szokásos. Vacsora és alvás.