A menetrendhez képest alig tíz perces csúszással érkeztünk meg Da Nang városába, ami egy 700 kilométert meghaladó szakaszon, lássuk be, elenyésző késés. Kisétáltunk a vasútállomás semmitmondó épülete elé, s mire kettőt pislanthattunk volna már ott termett egy figura, hogy szívesen elvisz Hoi An-ba. 350 ezert mondott, alkudni nem nagyon akart, azonban mivel a szállásadók is nagyjából ennek az összegnek megfelelő dollárért jött volna ki, rábólintottunk. Nem taxi volt, hanem egy hoi an-i, aki talán rokont, családtagot hozott ki a vonathoz és visszafele összejött neki egy biznisz. Igazából szívesebben fizettem neki, mint egy taxitársaságnak.

Da Nang modern nagyváros, felhőkarcolóit már megérkezés előtt negyed órával, a vonatból is láttuk, folyóján megannyi híd ívelt át. Tengerpartján végig építkezések sora, ismert és kevésbé ismert hotelláncok táblái hírdetik: ők is felhúznak ide egy resortot, spa-val, meg golfpályával. Biztos lesz is rá kereslet, elég sok a kínai és az orosz túrista is az országban.

Hoi An nagyjából 35 kilométerre délebbre fekszik. Ez is a parton, és első látásra semmi extra. Csak egy újabb városka, kismegszakító (lásd Keskeny házak bejegyzés) épületekkel, utcai árusokkal és rengeteg motorbiciklivel. A szállás egy mellékutcában, földszinten medencével, s csodás szobával. Ami megint jobb volt, mint az eredetileg lefoglalt. Már éppen másztunk volna fel a 4. emeleti kétágyasba, amikor intett a recepciós kishölgy, hogy várjunk-várjunk, inkább ne is arra, hanem lesz itt egy a másodikon is. Nagy mászótér Vinyónak, két jól ugrálható ágy Sárinak és vízmelegítő a mi kávénkhoz: csodás.