babonák

A babonások autóvásárláskor sincsenek könnyű helyzetben. A szokásos dolgok mellett sok apró részletre is oda kell figyelniük. A jármű lehetőleg az egyén szerencseszínében pompázzon, legyen a rendszámban 3-as vagy 9-es, ami az általános szerencseszám, sőt az sem mindegy, hogy melyik nap kötjük meg az üzletet.

Chatuchak

A hétvégente nyitva tartó mega-piacon napi 200 ezer látogató fordul meg, hogy a napokig sorolható kínálat között válogasson. Ha egy árusra csak öt másodpercet szentelnénk, akkor is majd 21 órába tellene mindent végignézni.

virágfüzér minden napra

A sofőrök a visszapillantóra akasztják és minden nap frisset vesznek. Láttam olyan teherkocsit, aminek nagy halom, különböző száradtsági fázisban lévő viráglógó himbálódzott a szélvédője előtt. Hisznek abban, hogy ha felajánlás gyanánt újabbat és újabbat tesznek fel, akkor a vigyázó szellemek majd megvédik a járművet és annak utasait minden bajtól.

rovarok a tányéron

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kellett előtte pár üveg sört legurítani. Eleinte csak nézegettük a kínálatot, de azon az estén odaálltunk a kiskocsi mellé és nekiálltunk válogatni. Nem volt könnyű feladat, mert látványra egyik ízeltlábú sem tűnt különösen ínycsiklandozónak.

napok – színek

Thaiföldön a hét minden napjának megvan a maga színe, ami természetesen az emberek öltözködésére is hatással van. Habár a hagyomány már nem olyan erős mint régen, a mai napig tetten érhető. Még ha nem is követik, a legtöbben fel tudják sorolni, hogy a hétfő sárga, a kedd rózsaszín, a szerda zöld, a csütörtök narancssárga, a péntek kék, a szombat lila, a vasárnap pedig piros.

vonattal keletre

Fél óráig tartott, míg elhagytuk a főváros területét, sok csatornán, lápos területen keresztül, számozott betonblokk mellett robogtunk el, aztán feltűntek az első rizsföldek, banán- és pálma ültetvények. Az ég itt sem kékebb, de minden nyugtatóan zöld volt.

plázák, plázák

A vásárlás és az evés itt az élet boldog oldalához tartoznak. Nagyon fontos, hogy nézel ki, mi van rajtad és milyenen készüléket tartasz a kezedben. Enni pedig kell. És amikor ezeket az élvezeteket még valamilyen játékkal vagy szórakozással is összekapcsoljuk, akkor megkapjuk egy thai nagyvárosi hétvége instant örömöket okozó programcsomagját.

munkaelefántok

Két kerti csapra erősített gumicső várta az állatokat, akik lassan és porosan, mint túlméretezett terepjárók gurultak be egymás után a mosóba. Tíz perc jutott mindegyikre. A gondozó először lemosta az oldalukat, majd vezényszóra az állat felemelte jobb mellső lábát, amit lépcsőként használva az ember felkapaszkodott a hátára.

motoros taxi

Ha kinyílik előtte az aszfalt, a sofőr gondolkodás nélkül húz bele a gázkarba. Ez elsőre nagyon félelmetesnek tűnhet, főleg mikor a sűrűjébe visszatérve csak az utolsó utáni pillatatban lassít.

varánuszok a központban

Egy nemrég készült felmérés szerint Bangkok ötven körzetének mindegyikében legalább 200 darab él, ami azt jelenti, hogy minimum tízezer példány osztja meg a területet az itt lakókkal.

thai nyelv

A thai nyelv, amit a népesség nyolcvan százaléka beszél, valahonnan a mostani Kína és Vietnam határterületéről származik. Tonális nyelv, azaz egy-egy szótag kiejtésének hangmagassága, illetve annak változása jelentés-megkülönböztető szereppel bír.

Bangkok tüdeje

A magasból úgy néz ki, mint egy eltévedt őserdő, ami véletlenül egy nagyváros testébe csapódott. Egy zöld tüdő, ami a szürke betontestben lüktet. Szinte körbehurkolja a város fő vízi útja, a Chao Phraya folyó, megvédi és téridőben el is választja a néhány kilométere fekvő, toronyházakkal teletűzdelt városközponttól.

becenevek

A születéskor kapott becenév általánosan egy vagy két szótagos és tükrözi a thaiok játékosságát. Informális esetekben, családi, baráti körben használatos. Sok esetben beszélő név is, azaz hordozza a viselője valamilyen áhított vagy tényleges karakterét. A legtöbbnek megvan a maga története.

Angyalok városa

A Bangkok elnevezés, ahogy a thai fővárost mi ismerjük, a helyieknek nem sokat jelent. Csak akkor hívják így, ha külföldiekkel beszélnek róla. Egyébként szinte soha. Ugyanis nem ez a város hivatalos thai neve. Itt mindenki Krung Thep-nek, azaz Angyalok Városának nevezi ezt a több mint 10 milliós metropoliszt.

városkép

A szerelvényből kibámulva eltűnik a sokszor meleg csatornapárával és kipufogófüsttel telített utcaszint és elénk tárulnak a dominóként egymás mellett álló üveg-acél tömbök. Bangkok egy szürreális hely, ahol a múlt és a jelen, a gazdasági fellendülés és a szegénység ugyanúgy megférnek egymás mellett, mint a karácsonyfaizzókkal kivilágított leveses standok a magasvasút lábánál.

mellékutca kutyák

Óvatos becslések szerint is több mint negyedmillió kóbor kutya él Bangkok-szerte. A belváros üzleti, felhőkarcolókkal teletűzdelt részét leszámítva, melynek tisztaságára kínosan ügyelnek, szinte mindenütt ott vannak. Éjjelente csapatokban vonulnak, ehető dolgok után kutatva borogatják a kukákat, tépik szét a szagos nejlonkupacokat.

sörök

A thai sör jellemzően láger típusú, és habár számos külföldi márka is jelen van a piacon a fogyasztóközönség általában a hazai ízekre esküszik. A négy, szinte mindenhol beszerezhető márka a Singha, a Chang, a Leo és az Archa mellett számos olyan regionális sör is létezik, mint például a Phuket vagy a csak importra gyártott Bangkok.

sorozatok

A tv itt is a mindennapok szerves része, a legtöbb helyen egész nap villog. Ott van a kisbolt hátuljában, a fodrászüzletekben, a postán, de még a hivatali épületekben is ugyanúgy szórakoztatva a várakozókat, mint a dolgozókat.

általában kétszer csíp

A thai emberek nem csak enni, de ételről beszélgetni is nagyon szeretnek. Az ettél ma már (rizst) mondat thai eredetijének második jelentése köszönés: Hogy vagy, mi a helyzet? Az ételek és az étkezés egy mindenki által szenvedélyen űzött sport. Nincs időhöz kötve, éjjel nappal hódolhatunk neki, mert általában száz lépésnél többet nem is kell megtenni két árus között.

sanuk

Thai kifejezés, jelentése: szórakozni. Ez az öt betű azonban ennél sokkal többet takar, magába sűríti egy nép életfelfogását is. Jól érezni magunkat, kellemesen eltölteni az időt, élvezetet vagy örömet meríteni valamiből. Az itt élő emberek mindennapjait átjáró filozófia egyszerű: az élet legyen móka és szórakozás. Mindenben ezt keresik, legyen szó kötelességről, szabadidőről vagy tanulásról.

som tam

A csípős papaya saláta a thaiok egyik nemzeti kábítószere. Szinte minden utcasarkon árulják, ízletes, frissítő és megunhatatlan. A régióban számos verziója létezik, valahol erjesztett hal levével, másutt savanyított és darabokra zúzott édesvízi rákkal ízesítik.

monszun

A kocsik néhol kerékközepéig gurulak vízben, a motorosok néhányszor használatos vékony műanyag esőkabátot húznak és végre funkciót kapnak a rossz minőségű bukósisakok is. Ha valaki bőrig is ázik, általában nem csinálnak belőle nagy problémát. Rövidnadrágban, pólóban jól is esik egy kis felfrissülés.

7-Eleven

Több okból szerettünk 7-Elevenbe járni. Elsősorban, mert mindig kellemes hűvös van a fotocellás ajtó másik oldalán. Így akkor is érdemes betérni a kinti 35 fokból, ha semmire sincs szükségünk. Másrészt kiszámítható kínálatával mindig útba esik, és jól jön azon ritka alkalmakkor is, ha az utcai árusok még nem pakoltak ki, vagy már összeszedelődzködtek.

reggeli a folyón

A főváros vonzáskörzetében sok olyan fél nap alatt megjárható hely van, ahol az ember ehet egy jót és nagyobb egybefüggő zöld terültet láthat. A Don Wai piac pont ilyen. A Nakhon Chaisi folyó partján fekvő, száz éve üzemelő piacig alig 30 kilométert kell utazni, talán ezért is örvend oly nagy népszerűségnek a Bangkokból kiszabadulni vágyók körében.

csütörtök

Másfél évig dolgoztunk a thai fővárosban, beállt egy megszokott napi rutin, ami elég közel volt azokhoz a bizonyos híres francia 8-8-8-as irányelvekhez. Egy átlagos hétköznapunkat fogom most leírni, s mivel ezek nem sokban különböztek egymástól, nézzük a csütörtököt.

stand up never die

A különböző keverékek nemcsak a vérkeringést javítják, de egyesek szerint írként szolgálnak számos kórra is. Van olyan, mely megerősít, egy másik enyhíti a derékfájást, egy harmadik elűzi az álmatlanságot, valamelyik pedig a kóros soványság vagy köhögés ellen jó. S nem utolsó sorban a legtöbb közülük egyben afrodiziákum is, sokan csak a szegély ember Viagrájának nevezik az italt.

lottó

A szerencsejáték egyetlen, hivatalosan elfogadott formája az állami lottó. Akárhol is járunk a városban, mindenhol feltűnnek a fából készült, vékony diplomatatáskára emlékeztető, színes papír fecnikkel teli tűzdelt dobozt cipelő árusok.

Mosolyország

Sok, számunkra akár furcsa jelentései is vannak errefelé a mosolynak. Ha egy bangkoki bárban valaki véletlenül meglök és kilötyögteti a sörödet, akkor utána valószínűleg még rád is vigyorog. Ezt a viselkedésmintát követve egy kőbányai kiskocsmában nem sokáig állna a lábán.

minden thaiok apja

A városban járva-kelve akaratlanul is felfigyelünk egy sokszor aranykeretes képre, ami számos épület oldaláról visszaköszön. A hol díszes ruhába öltözött, hol orrán végiggördülő izzadságcseppel, kemény munka közben ábrázolt férfi a mély tisztelettel övezett Bhumibol Aduljadezs, a thai király, aki a trónon eddig eltöltött 65 évével a világ legrégebben hatalmon lévő, élő uralkodója. Amellett, hogy festő, zenész, fotós, számos találmány szabadalmaztatója, író és fordító, ő a leggazdagabb a koronás fők között.

buszra szállva

Buszra szállva egyszerre összeszűkül és kinyílik a város. A járatok általában gyakoriak, de kiszámíthatatlan időközönként érkeznek. Nincs olyan ember vagy gép, ami algoritmust írhatna a közlekedésükre. Talán ezért nem is kísérleteznek menetrendek szerkesztgetésével és kiragasztásával. Majd jön, amikor jön. Itt láthatóan senki nem rohan sehova.

egyenruhában szabadon

Fél nyolc előtt már zsong a környék, egyenruhás tanulók érkeznek gyalog, motoros taxival vagy a szülők kocsiján az iskola három bejáratának egyikéhez. A tíz emelet magas épület ölelésében sorakozik fel a majd háromezer diák és a kétszáz tanár, hogy napi rutin szerint részt vegyenek a himnusszal egybekötött zászlófelvonás, a reggeli ima és az oktató beszéd hármasából álló reggeli ceremónián.