kezdetek

Pár nap alatt sikerült átállnom és lassan elkezdtem felvenni a munka fonalát is. Aztán úgy egy hét múlva beköltöztem ideiglenes szálláshelyemre, ahol a család megérkezéséig terveztem kibekkelni az időt.

az első hullám

Pár nappal később megvettem a repjegyet és ezzel párhuzamosan beindítottuk Móniék vízum kérelmi folyamatát is. Utánam ők elvileg gyorsan megkapják, bevándorlási ügynök segétségét sem kellett igénybe venni, mindent összeraktunk mi magunk.

ráhangolódás

Valamikor éjjel érkezett az email az új-zelandi bevándorlási hivataltól, melyben leírták, hogy megkaptam az igényelt három éves munkavízumot. Még fent voltam és izgatottan keltettem Mónit: kezdődik.

még egy nap a szálláson

A csajok délután ledőltek aludni, én irogattam, mikor először tűnt fel a mókus. Végigszaladt a gólyalábakon álló ház oldalán és beugrott egyik szomszédos fa lombjai közé. Tíz-tizenöt percenként megjelent, körbeszimatolt, majd el. Próbaképpen kitettem egy darab gyümölcsot az erkély korlátjára, hátha megpihen, de semmi.

Változik a terv

Mi lenne ha elmennénk a sziget nyugati csücskébe? - vetődött fel. Kb. 2 óra autóval, nézzük a tájat, a kocsi klimatizált, nem úgy az új szállásunk és az ottani nemzeti parkban még egy jót is túrázhatunk. Kuching fölött nyugatra fordultunk és lassan magunk mögött hagytuk a modern Borneót.

köhög a kocsi

Mire a szállás előtti parkolóba értünk már a hártamenetet sem akarta bevenni: feladta. Móni egyből hívta a kölcsönző céget, akik megígérték, hogy még aznap kijönnek. Jöttek is, pár óra késéssel ugyan és megszakértették a járművet.

ússzunk apa!

A nagyobb hosszan benyúló, lapos, homokos föveny csupán pár perc séta a gólyalábakon álló háztól. A strand szinte üres, csupán egy másik család játszott a homokban, hárman fotózták egymást és ennyi. Sárival először a hullámokat lovagoltuk meg. Addig mentünk be, amíg neki derékig nem ért.

a cél: Borneó

Áldozatául estem természetfilmeken nevelődőtt képzeletemnek: veszélyes állatoktól hemzsegő, áthatolhatatlan dzsungelt vártam, ahol még fejvadászok élnek, majmok az indákon és ahol minden lépést meg kell fontolni, mert ki tudja mi les ránk a kikövezett ösvényről letérve.

Szingapúri benyomások

A régi városrész magával ragadó, étlapja változatos és színes, de mintha minden a pénzköltésről szólna. Hatalmas plázák hűvöse úgy szippantja fel az embereket, mint szombat délelőtt a porszívó a porcicákat.

Szingapúr a terítéken

A lényeg, hogy legyünk bevállalósak - szól az útikönyv tanácsa! Közvetlenül a szállásunk mellett elhelyezkedő kínai kifőzdébe igyekvünk, ahol főleg tésztaleveseket lehet kapni. Nem túl nagy, de étvágygerjesztő a kínálat.

váltott járműveken

Vissza Kuahba, leadtuk a kocsit, ki a komphoz, fel a kompra és vissza a Maláj-félszigetre. A nagy tömeg miatt az utolsók között hagytuk el a hajót és mire az épület elé értünk a taxikat már mind elvitték. A nap leszált, sötét volt. Gyalogosan vágtunk neki, pontos cél nélkül, csak hogy mozgásban legyünk, hátha feltűnik egy taxi.

csúcson vagyunk

Tíz perces toporgás után bent is ültünk a hatszemélyes dobozban, s megindultunk felfele. A földet gyorsan elrántotta a talpunk alól a szerkezet, melyet az osztrákok építettek. Egy köztes állomás beiktatásával 700 méter magasra visz fel és alsó szakasza a kiírás szerint a világ legmeredekebb kötélpályája.

vizes programok

A föveny melletti bárok még üresek, most kezdik kölcsönözni az első jetski-ket és még pont vetnek némi árnyékot a közeli épületek. A víz nagyon kellemes, szinte szájmeleg, átmenet nélkül lehet belemerülni, s szinte alig mélyül. Csodás. Sári imádja, nagyokat nevet, ahogy a hullámok dobálják és egyre azt nézi, mikor tűnik fel Némó.

Esti film

Kilenc után értünk a tegnap este már bepróbált étterembe. A mai kínálat a hely előtti kis standra kipakolt pár ételre korlátozódik. Csirke vagy marha, piros vagy sárgás curryben. Sári megint csak sima rizst kért egy kis husival, Móni a marhára én a csirkére szavaztam.

Pantai Cenang

A 99 szigetből álló csoport főszigetének délnyugati csücske egy több kilométeres homokföveny. Itt koncentrálódik a legtöbb hotel és túrista, van bolt és kifőzde dögivel, így jó kiindulási pontnak tűnt a sziget bejárásához. Pantai Cenang egy hosszú utca, kétoldalt az elegánstól az egyszerűig széles skáláján mozgó boltokkal, szállásokkal és éttermekkel.

tervek a szigetre

A kompállomáson várakozva nézegettem a különböző szolgáltatók (más név alatt, de szerintem mindegyik ugyanazt kínálja: szállás, kocsi, egy napos kirándulások) kínálatát, amikor egyik helyről vadul integetni kezdett az ember. Odamentem, minden különösebb szándék nélkül kérdezgettem, szobaárakról, kocsibérlésről, amikor bekattant, hogy miért is ne lehetne kocsink pár napra.

útvonalmódosítás

Már tegnap megszületett az elhatározás, hogy nem a kevésbe járt dzsungel vonalon, hanem a forgalmasabb Kuala Lumpuron keresztül haladón közelítjük meg Szingapúrt. Nem akartunk Borneóig várni a tengerpartozással, így kinéztük Langkawi szigetét, hogy ott biztosan tud majd Sári Némóval találkozni.

Hat Yai – éjszakai piac

Kb. ugyanazt hozta, mint a többi piac. Személy szerint több seafood-ot és elképesztően csípős ízeket vártam, helyette kárpótolt a sokszínűség és a maláj ízek/arcok megjelenése. Sári számára az este kulinális fénypontja a kluay roti, azaz a banános palacsinta.

Hat Yai

Dél-Thaiföld az országos átlagnál zűrösebb környék. A javarészt muszlimok lakta térségben, néha-néha történnek robbantások, kisebb összetűzések, és ezért sokkal kevesebb a túrista, mint az ország más részében. Azonban leszámítva, hogy több bajszos férfi és kendős nő volt az utcákon, mi ebből semmit nem tapasztaltunk.

alvás a sínek felett

A többi utas, főleg helyiek, korán behúzták a privát szféra kialakítására szolgáló függönyt. Mi meg Sárival bohóckodtunk, mesét néztünk és olvastunk, etettük rizzsel meg hússal, hátha elbágyad. Éjfélig bírta. Először Móni szórakoztatta, én aludtam, majd 11-kor cseréltünk s végül apa mellett szunyókált el nagy mocorogva.

vacsora a vonaton

Felszálltunk a 35-ös számú Bangkok-Butterworth viszonylatban közlekedő, Dél-Thaiföldet átszelő vonatra és indulás után kicsivel odapattant hozzánk az étkező kocsi pincére kezében a fényképekkel illusztrált étlappal. Nagyon megörültünk, menten ki is választottunk két menüt.

vonattal délre

Jó egy órába tellik, míg elhagyjuk a fővárost. S habár dél az úticél, északnak tartunk először, majd nyugatra fordul a vonat, végül Nakhom Pathom állomása után fordulunk rá a helyes irányra. A ház egyre kevesebb, a zöld egyre több, ültetvények és erdők a vonat két oldalán.

a mohóságról

A dolog legtöbbször borzasztó túlevésekbe és kampányszerű túlvásárlásokba torkollik. Mert nem lehet az, hogy már x napja itt vagyunk és még nem ettünk réteges zöld takony édességet, vagy isteni csirkebőrös, savanyúkolbászos, rizsgombócos salátát.

Bangkok reggeltől estig

Az egész város, úgy ahogy van, egy interaktív előadás, amit mint egy jó filmet szívesen újranéz az ember. Belekóstol ebbe, végigsétál ott. Mint most a Lumphiniben. Felhőkarcolók veszik körbe, a tó partján meg méteres varánuszok sütkéreznek: ennyit a hely szürrealitásáról. Már a kapuban megvettük az elemózsiát, minden ujjunkra jut egy zacskó: sült csirkre, ragadós rizs, 3 chilis papayasaláta, dinnyeszeletek és víz.

rózsaszín taxiban

Nincs hova sietni. Felvesszük a csomagokat, iszunk egy frissítőt, de úgy tünik a kisboltban beszerzett thai pörgető: a Red Bull is kevés ahhoz, hogy felvegyem Sári ritmusát. Fogságból szabadult kiscsikóként rohangál a reptér tágas csarnokában, folyosóin. Aztán felmegyünk a 4. emeletre, az indulási oldalra, ahová az utasokkal teli taxik érkeznek, mert ott sokkal könnyebb kocsit fogni.

levegőben

Az újabb felszállást követően Sári alig várja, hogy hozzák a csokitortát: fejben összekötötte a repülést az édességgel. Végül aztán sikerül rábeszélni a halra és a krumplira. A sok cukortól meg az utazás fokozta izgalomtól kicsit túlpörgött.

hosszú megálló Saigonban

Az első repülés másfél óráig tartott, Vinyóka aludt, Sári kapott egy adag rizst hússal, mert a leves neki még túl bizarr, azzal ő is feltöltötte magát. Landoltunk Saigonban, ki a gépből, be a terminálba, be a következő kapuhoz. Innen volt még 3 óránk a következő felszállásig. Sétáltunk Vinyókával, futóverseny Sárival, hogy menjen az idő.

délutáni fotó-thankyou

Amíg nincs sötét, irány a piac, ott mindig történik valami, színes mind az árukészlet, mind az emberek. A halas szekció már bezárt, a fedett csarnokban is pakolásztak már, körülötte azonban még pezsgett az élet. Egy erősen rúzsozott szájú nő szélesen vigyorgott, fotózzam le.

Hoi An: ételek

A házigazda néni jött felvenni a rendelést és egyből magyarázta mi miből és hogyan készül. Mindezt angolul! Mint kiderült, egyben egy főzőiskolát is üzemeltetnek. Az ember besétál, befizeti a részvételi díjat és az étterem egyik szegletében felállított asztalokon együtt elkészítik a legjellegzetesebb helyi étkeket.

fények nélkül

A felhők szórta sápadt fényben, a színes lampionok nélkül habár jóval fakóbbnak tűnt az óváros, mint tegnap este, így is megvolt a sármja: az épületek cirádás vonalai, a tégla, a fagerendák, a tetőcserepek és a művészien megformázott vasbeton elegye nem hagyta egy pillanatra sem megpihenni a szemet.